Online média

Az Index és az Indamedia a Budasquare irodaházban található irodájának homlokzata

Az Index főszerkesztő-helyettese szerint még nem múlt el a veszély a lap körül

Munk Veronika, az Index főszerkesztő-helyettese a Media1 műsorának adott interjú során azt mondta, amíg például nincs vezérigazgatójuk és valaki, aki képviselhetné a szerkesztőséget a vállalat igazgatóságában, illetve nyilatkozatok jelennek meg arról, hogy át kell alakítani a céget, továbbra is veszélyben érzik magukat. Megkérdeztük azt is, nem volt-e elkésett a veszélyjelző barométer átállítása.

COVID-19 - Koronavírus, kórház, nővér

Az Index írta a legtöbb hírt a koronavírusról

A Clementine látványos ábráiból az is kiderül, hogy a március 15-i hosszú hétvége tájékán jelent meg a legtöbb koronavírus témájú cikk a magyar híroldalakon, azóta folyamatosan csökken a média érdeklődése a téma iránt. A legnépszerűbb kifejezés a fertőzött volt a vizsgált magyar híroldalakon.

hirado.hu

Átveszi a hirado.hu irányítását a Lokál volt főszerkesztője

A Media1 megtudta, hogy Leitner Attila, a Habony Árpád nem hivatalos miniszterelnöki tanácsadó tulajdonolta Lokál egykori főszerkesztője, aki később a Habony nevével fémjelzett, tavaly indult V4 Agency egyik vezető munkatársa is volt egy ideig, átvette a napokban a közmédiás hirado.hu irányítását a pozícióra két éve kinevezett Csatári Patriktól.

Most akkor hová mennek az ívek?

Teljesen belezavarodott a HírTV és az Origo a saját hírmanipulációjába

A HírTV és az Origo napokon át igyekezett elhitetni, hogy a nemzeti konzultációs íveket a 24.hu egyik újságírójának budapesti lakására várja Hadházy Ákos, de miután a Media1 leleplezte, hogy az ívek a fideszes médiumok állításával ellentétben valójában egy fővárosi postahivatalra érkeznek, nem pedig az újságíró lakására, a HírTV és az Origo egy új, a korábbi saját állításának ellentmondó változattal hozakodott elő.

A 168 Óra címlapja 2020.06.11-én

Bréking: Átalakul a 168 Óra és a Neokohn tulajdonosi szerkezete, a Pesti Hírlap eddigi tulajdonosa a Brit Media vezetője és résztulajdonosa lesz

A Media1 információi szerint a Pesti Hírlapot teljes egészében megvette a 168 Óra hetilapot, a 168ora.hu és a neokohn.hu internetes oldalakat tulajdonló, de hamarosan a tévés és rádiós szegmensben is erősíteni kívánó Brit Media, és a Brit Mediában ugyanakkor ezután résztulajdonosként és vezérigazgatóként is megjelenik hamarosan Milkovics Pál, a Pesti Hírlap eddigi tulajdonosa. A Pesti Hírlap és a 168 Óra összeköltözik. A Brit Mediánál pozíciót kap Keresztesi Péter, a Lokál egykori vezetője is.

Kovács Angel Marianna újságíró otthona és a postahivatal a ház aljában, amit a HírTV nem mutatott meg

A HírTV valótlan tartalmú riportot közölt arról, hogy a 24.hu egyik újságírója egy postahivatalban lakik

Folytatódik a Varga Zoltán, a Central Médiacsoport tulajdonosa ellen hetek óta tartó országos médiaháború, amibe most már a KESMA tévécsatornája egy 24.hu-s újságírót is belekevert, miközben a Hír Televízió az újságíró lakcímét nyilvánosságra hozta, és úgy csinált, mintha lehetséges lenne, hogy egy újságíró egy postahivatalban lakjon.

Fővárosi Törvényszék

Pert vesztett a HírTV és a Magyar Nemzet

Az egyik pert Pikó András, Józsefváros polgármestere, a másikat Niedermüller Péter (DK), Erzsébetváros polgármestere nyerte meg a kormánypárti médiumokkal szemben.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások