Az Index körüli földindulásszerű változások apropóján írt cikket a magyar média és a sajtószabadság helyzetéről a német Tagesspiegel. A cikk szerint Magyarországon a
„jobboldali populistákat nem érdekli a sajtószabadság, az Európai Unió pedig semmit nem tesz ez ellen.”
A lap felveti, hogy a jelenlegi magyar médiahelyzet kialakításában német cégek neve is felbukkant.
„Az Index-szel Magyarország kezdőlapja az Orbán-kormány áldozata lett” című cikkben felelevenítik, hogy Dull Szabolcs főszerkesztő elbocsátását a szerkesztőség nyílt nyomásgyakorlásként értékelte. A hírportálért, illetve a sajtószabadságért szervezett budapesti demonstráción több ezren vettek részt.
Mint írják: az elmúlt évtizedekben az Index informatív és szórakoztató, ugyanakkor kritikus hírportálként funkcionált.
Ha valaki azt mondta: olvastam ezt az Indexben, akkor ez azt jelentette, hogy az információ megbízható, nem kormánypropaganda
– fogalmaznak, hozzátéve: az Index nem csak ellenzéki, hanem a Fidesz-szavazókat is elérte.
Torz reklámpiac
A Tagesspiegelnek Polyák Gábor, a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője nyilatkozott. Szerinte a németek számára a magyar médiahelyzet a legkönnyebben úgy érthető meg, „mintha az AfD végrehajtaná a médiapolitikai programját.”
Tíz éve élünk így – mondta a Pécsi Egyetem professzora, aki úgy látja: Magyarországon a független sajtóval, illetve a független sajtóról ugyanúgy kommunikálnak, ahogyan azt a populisták teszik Trumptól az AfD-ig (Alternative für Deutschland, szélsőjobboldali párt).

A cikkben bemutatják, hogy a magyar reklámpiac rendkívül torz, mivel az állami reklámköltések körülbelül 80 százaléka a kormányközeli sajtóhoz kerül. Polyák Gábor szerint ez az „őrült módon torz piac” ellehetetleníti a versenyt. Ráadásul a független médiumok mozgástere korlátozott:
A Fidesz politikusaival kapcsolatos kérdésekre évek óta nem válaszolnak, és ezeknek a médiumoknak az újságírói nem mozoghatnak a parlamentben
– fogalmazott Polyák Gábor.
Az EU tétlenül néz
A lap felidézte, hogy a Mérték Médiaelemző Műhely két panaszt is benyújtott Európai Bizottsághoz, mivel azt állítják:
nyilvánvalóan megsérti az uniós jogot, ha a kormány állami forrásokat használ fel az „állami média, valamint a Fideszhez kapcsolódó magán média finanszírozására”.
Ennek ellenére az Európai Bizottság nem tesz semmit – mondta Polyák. Ugyanakkor a Fidesz képviselői továbbra is ülnek CDU kollégáikkal az Európai Néppárt képviselőcsoportjában az Európai Parlamentben.
A lap megfogalmazása szerint német cégek is „összefonódtak az eseményekkel”. A Telekom és az Axel Springer például eladták magyar leányvállalataikat Fidesz-közeli vállalkozóknak: előbbi az Origót, utóbbi a megyei lapokat.
Polyák Gábor szerint pedig ezzel a német cégek tisztában voltak.
További hírek találhatók a Media1-en! RSS-csatornánkra ITT lehet feliratkozni. A Media1 Facebook-oldala ITT található.