
Kultúra COVID idején: indul a SzínházTV
Az új online szolgáltatás célja, hogy azok is részesei lehessenek az élő előadások varázsának, akik valamilyen okból kifolyólag nem tudnak személyesen elmenni a színházba.

Az új online szolgáltatás célja, hogy azok is részesei lehessenek az élő előadások varázsának, akik valamilyen okból kifolyólag nem tudnak személyesen elmenni a színházba.

Az Echo TV Keménymag című műsorából kitiltott és a botrány miatt a közszereplései befejezését ígérő Megadja Gábor, a 888 és az Origo volt szerzője főszerkesztette új internetes lap bemutatkozó írásában azt írta, legyezné a szerkesztőség hiúságát, ha propagandistának neveznék őket.

Az új ügyvezető feladata olyan szervezeti és működési mód kialakítása, amelyben az Átlátszó világos jövőképpel és stratégiával rendelkezik.

Siklós András egykori híradós műsorvezető az elmúlt több mint négy évben az Origo gazdasági rovatát vezette.

A mindenki számára ingyenesen elérhető „1956 – történelem röplapokon” felületén mintegy másfél ezer 1956-ból származó röplap és szöveges plakát között böngészhetnek az érdeklődők.

Több fontos változás is életbe lép a 168 Óra közéleti hetilap és a jövő héttől a koronavírus ellenére ismét napilapként megjelenő Pesti Hírlap kiadójánál, a Brit Mediánál.

A Te+én címmel induló műsor premieradásának vendége Thuróczy Szabolcs, az Aranyélet és több tévésorozat színésze volt.

A Facebook a közösségi szabályzatának megsértésével indokolta a radikális párt oldalának tiltásba helyezését. Korábban a Google által üzemeltetett YouTube a párt által népszerűsített könyvmegsemmisítést tartalmazó videót távolított el szabályzata megsértésével indokolva a lépést. A Mi Hazánk továbbra is törvényben szeretné szabályozni a Facebook és a hasonló oldalak működését.

A Magyar Hang és a hang.hu, valamint az Index, a 888.hu és a korábbi vlv.hu után újabb lap került fel az erősen közpénz-finanszírozott FTC által tiltólistára tett sajtóorgánumok feketelistájára. A Telex nem tudósítani akart egy meccsről, csak megpróbált feltenni pár egyszerű kérdést a tornaklubnak. Érdemi válasz helyett szidalmakat kaptak, és azt, miért nem hajlandók szóba állni a pár hete indult internetes lappal.

Három évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett tiltott adatszerzés bűntette miatt folytat eljárást a rendőrség ismeretlen tettes ellen, összefüggésben az Átlátszó oknyomozó cikke kapcsán. A lap jogásza szerint megalapozatlanul folyik az eljárás.