fbpx
Dull Szabolcs Fotó: Czémán Anna / Media1

Még nem mondott igent a Telexnek Dull Szabolcs, az Index elbocsátott főszerkesztője

Az Index júliusban elbocsátott főszerkesztője a Szabad Pécsnek adott interjúban azt mondta, nem vette el a kedvét a médiától a menesztése, és bár hamarosan végez a jogi tanulmányaival, nem gondolkodik azon, hogy abbahagyná az újságírást, ugyanis fontosabbnak tartja a hivatását. Szavai alapján a Telex vezetőivel beszélget a folytatásról, örül a tőlük érkező gesztusnak, de még csak ezután fogják átbeszélni a részleteket, mivel január végéig még a felmondási idejét tölti az Indexnél, és először is meg kell nézni, hogyan tudna bekapcsolódni a munkába.

A minap már beszámoltunk róla, hogy interjút közölt a csütörtöki HVG Munk Veronikával a Telex főszerkesztőjével (az Index volt főszerkesztő-helyettesével), és az interjú egyik pontján szóba került Dull Szabolcs, az Index volt főszerkesztője, akinek a július 22-i történt elbocsátása vezetett az Index teljes stábjának nyár végi távozásához. Munk Veronika azt nyilatkozta a lapnak, hogy Dullt egyelőre jogi okokból nem tudták felvenni, de várják őt a felmondási ideje leteltét követően, azonban azt is leszögezte:

„én vagyok és én leszek a főszerkesztő”.

Munk Veronika marad a Telex főszerkesztője akkor is, ha Dull Szabolcsot már nem köti szerződés az Indexhez | Media1

Munk Veronika erről a HVG-nek adott interjúban beszélt, és elmondta azt is, hogyan lett a Telex főszerkesztője. Szavaiból kiderült az is, hogy nem tettek le a fizetőkapus elképzelésükről és részvénytársasággá kívánnak átalakulni a későbbiekben. Az Index magasabb látogatottsága kapcsán a Telex-főszerkesztő hírszeméttel emelhető látogatottságról beszélt.

A HVG-s interjú után másnap, pénteken aztán megjelent egy hosszú interjú a Szabad Pécs című internetes lapban is a témáról. Ők Dull Szabolcsot kérdezték egyebek mellett arról, mit csinál, amióta elbocsátották, és mik a tervei a jövőre nézve.

Dull január végére szabadul az indexes kötöttségtől

Dull elmondta, hogy jelenleg felsőfokú jogi tanulmányokat folytat, de ha végez az egyetemen, akkor sem akarja elhagyni a média pályát, melyet azért választott, mert szerette volna megérteni a valós összefüggéseket, és azokat átadni a nyilvánosságnak. Szerinte most, amikor ömlik ránk a sok információ és dezinformáció is, még fontosabb, hogy legyenek olyan újságírók, akik szabadon és függetlenül tájékoztatják az embereket.

Magát a politikai újságírást azért választotta, mert nagyon érdekelte az, ami a kulisszák mögött zajlik. Szerinte egy politikai történetnél sosem az akció, a bejelentés, vagy az adott esemény a legérdekesebb, hanem mindaz, ami oda vezetett, és ami következik belőle. Ha sikerült megérteni, mi és miért történt vagy történhetett, önmagában nagyszerű dolog – de még nagyszerűbb, ha erről be tud számolni az olvasóknak. Úgy fogalmazott, egy kívülállónak talán nem mindig érthető, hogy az újságírói lét nem egyszerűen munka, hanem egy életforma, amelynek fontos társadalmi szerepe van.

Azt mondta, most sem ő hagyta ott a médiát, hanem a média őt, hisz elbocsátották. Megemlítette, hogy dolgozott korábban a Kossuth Rádió Krónikájánál és az Origónál is, tehát átélt már jó pár szerkesztőségi váltást, de állítása szerint ez sosem ábrándította ki, hanem csak megerősítette abban, hogy fontos kihívás külső befolyástól mentesen, függetlenül tájékoztatni az olvasókat.

Dull Szabolcs
Dull Szabolcs, az Index egykori főszerkesztője Fotó: Huszti István

Az interjúból kiderült, hogy munkaajánlatok terén gesztusok már voltak felé, de január 22-ig az Indexhez köti a felmondási ideje, és csak ezt követően szűnik meg a versenytilalom, vagyis onnantól tudna versenytárshoz igazolni.

Kárpáti Márton, a Telex tulajdonosa és Munk Vera, a lap főszerkesztője jelezte, hogy amint jogilag lehetséges lesz, tárt karokkal várják. A Dull Szabolccsal most közölt interjú alapján azonban még nem dőlt el a kérdés teljesen véglegesen.

Dull azt mondta, nem zárkózik el a lehetőségtől, örül neki, hisz jól ismeri a telexes csapatot, tudnak jó újságot csinálni, és olyan hangulatot teremteni, ahová öröm érkezni, azonban első pontként át kell tárgyalni, hogyan tudna bekapcsolódni a munkába, és fontosak a feltételek is. Persze ugyanilyen fontos számára a telexesek bizalma is felé – fűzte hozzá.

Hozzátette: jelenleg nincs tárgyalásban senkivel.

Nem készül politikusnak

Azt is mondta, nem készül politikusnak, aki ugyanis egyszer már politizált, az szerinte politikai újságíróként már nem tud hiteles lenni, akkor sem, ha őt magát a teljes jó szándék és a szabad gondolkodás vezérli. Egész egyszerűen azért, mert ha megmerítkezett egy párt belső életében, olyan kapcsolati háló részese volt, amely óhatatlanul torzítja a munkáját valamilyen irányba. 2022-ben ezért nem indul a választásokon.

Index.hu tüntetés, 2020.07.24.
Dul Szabolcs menesztése után tömegdemonstráció volt Budapesten. Fotó: Bődey János és Huszti – Index.hu

Azt is mondta a Szabad Pécsnek, hogy a kormányközeli sajtóban megjelentekkel ellentétben nem szövetkezett semelyik párttal, az Index szétrobbanásakor, és Bodolai László, az Index.hu Zrt. igazgatósági elnöke is alaptalanul állította ezt.

Igaz ugyan, hogy Dobrev Klára (Gyurcsány Ferenc felesége, a DK politikusa) egyszer felhívta, mert valamiféle konzultációt indított a médiaszabadságról az Európai Parlament alelnökeként, de ezután nem beszélt sem vele, sem a volt miniszterelnökkel. Dull hozzátette, addig Bodolai sohasem jelezte, hogy bűn szóba állni politikusokkal, sőt, volt olyan fideszes politikus, akihez maga Bodolai vitte el Dullt, és volt olyan kormányzati ember, akivel kapcsolatban éppen Bodolai kérte azt, hogy beszéljenek telefonon. Dull azt mondta, ő mint főszerkesztő, ezt a kérdést helyén tudta kezelni.

Néha elolvas indexes cikkeket is, de a kezdőlapja a Telex

Az Index felmondási idejét töltő volt főszerkesztője azt mondta: habár most a Telex a kezdőlapja, néha az Indextől is olvas cikket. Azt mondta, nem akarja minősíteni az Indexnél folyó munkát, de szerinte most vannak olyan tartalmak, amelyek nem jelenhettek volna meg, ha ő a főszerkesztő, de ez már a mostani vezetés felelőssége.

„Ugyanott, ugyanúgy” – Kampányt indított az Index | Media1

Közterületi plakátkampányt indított az Index. Új szlogenjük is van.

Menesztése kapcsán szóba került, hogy az Index nem egy egyszerű munkahely volt, hanem az ott dolgozó emberek életének a része. Épp ezért is rendkívül fontosnak tartották azt, hogy semmilyen érzelmi nyomást ne gyakoroljanak egymásra a felmondás terén. Mert itt egyéni élethelyzetekről is szó volt, családról, gyerekekről, lakáshitelekről. Viszont az ő elküldése egy nagyon erős figyelmeztetés volt a szerkesztőség számára, mert azt jelezte, hogy vége van annak a korszaknak, annak a szervezeti és működési modellnek, amelyben az Index működött és fejlődött.

Az Index stábjának bejelentése.
Az Index stábjának bejelentése a tömeges távozásokról. Fotó: Bődey János / Index

A Szabad Pécs interjúja az Index elbocsátott főszerkesztőjével itt olvasható el részletesen.

További hírek találhatók a Media1-en! RSS-csatornánkra itt, hírlevelünkre itt, Facebook-oldalunkra itt lehet feliratkozni.

A Telex.hu-val kapcsolatos korábbi írásaink itt találhatók. Az Index.hu-ról itt olvashatja korábbi írásainkat.

Borító: Dull Szabolcs. Fotó: Czémán Anna / Media1
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások