fbpx
Starcz Ákos, az Indamedia igazgatósági tagja, az Index.hu Zrt. új vezérigazgatója és igazgatósági tagja

Megszólalt az Index új vezetője: eredetileg csak a vezérigazgatói poszton terveztünk változást

Starcz Ákos, az Index hétfőn kinevezett új vezérigazgatója a Media1-nek beszélt elsőként a terveiről és arról, miért volt fontos, hogy az Indamedia visszavásárolja az Index.hu Zrt.-ben a tulajdonrészét, illetve beszélt Szombathy Pál, Sztankóczy András, valamint Bodolai László igazgatósági elnök távozásáról, és a főszerkesztői utódlás kérdéséről is.
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: tumblr
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: whatsapp
Megosztás itt: skype
Megosztás itt: email

Mint arról beszámoltunk, távozik Szombathy Pál, az Index főszerkesztője és az Index.hu Zrt. vezérigazgatója, ahogyan Sztankóczy András vezérigazgató-helyettes, vezető szerkesztő is, valamint Bodolai László, az Index.hu Zrt. elnöke. Ennek oka, hogy az Index hitelezőjeként is ismert, fele részben Vaszily Miklós (a TV2 elnöke, a Pesti TV társtulajdonosa, az MTVA volt vezérigazgatója, az Echo TV volt elnöke), fele részben Ziegler Gábor tulajdonában lévő Indamedia lesz az Index.hu Zrt. tulajdonosa, és az új, 100%-os tulajdonos új vezérigazgatóval, Starcz Ákossal képzelte el a vállalat működtetését.

Az Index új vezérigazgatója az a Starcz Ákos lett, aki néhány éve a Libri-Bookline vállalatcsoport vezetője volt, a múlt hét óta pedig az Indamedia igazgatóságának tagja.

A Media1 érdeklődésére Starcz Ákos nem sokkal ezelőtt nem cáfolta Bodolai László még júliusban a Media1 műsorában elhangzott kijelentését, mely szerint

az Indexet eddig tulajdonló Magyar Fejlődésért Alapítvány (MFA) a hitelekért néhány éve hitelbiztosítéki fedezettként átadta az Index.hu Zrt. részvényeit az Indamediának.

Ami most változik, hogy az Indamedia tényleges tulajdonossá válik, így az alapítvány szerepe ezután megszűnik. Ennek előnye az, hogy mint azt az Index új vezérigazgatója a Media1-nek elmondta:

hatékonyabbá, cégszerűbbé válhat az együttműködés az Index hirdetési felületeinek értékesítésével foglalkozó Indamedia és az Index között. Az eddigi struktúra bonyolult volt, most sokkal átláthatóbbá válik a tulajdonosi struktúra, cégjogilag és minden szempontból. Az Indamedia ténylegesen tulajdonosként tud fellépni, korábbi bonyolult szervezeti felépítés a jövőben nem akadályozza az esetleges pénzügyi helyzetek gyors és hatékony kezelését – mondta Starcz.

Az Index új vezérigazgatója kérdésünkre elmondta: eredetileg csak vezérigazgatói poszton lett volna változás a tulajdonosváltással összefüggésben, és Szombathy Pálnak felkínálták, hogy maradhat főszerkesztő, Bodolai László igazgatósági elnököt sem akarták leváltani, de a tárgyalások eredményeként a vezérigazgató-főszerkesztő végül közös megegyezéssel távozott, Bodolait pedig visszahívták az igazgatóságból.

Sztankóczy András vezérigazgató-helyettes és vezető szerkesztő távozásának oka, hogy ő Szombathy Pállal együtt érkezett az Indexhez, és nem akart mással dolgozni – mondta az Index új vezérigazgatója.

Két helyettes irányítja most a lapot, keresik az új főszerkesztőt

Starcz Ákos elmondta: Szombathy Pál és Sztankóczy András is közös megegyezéssel távozik, a munkavégzés alól máris felmentették őket. Most a lap irányítását átmenetileg Szombathy Pál két, helyén maradó helyetteseire, Kitzinger Szonja és Fekete-Szalóky Zoltán főszerkesztő-helyettesekre bízták. Starcz Ákos azt mondta, a főszerkesztői poszt betöltéséről később gondoskodnak. Az új vezérigazgató hozzátette: nyitott rá, hogy a szerkesztőség javasoljon valakit a főszerkesztői pozícióra, de a végső döntést magánál akarja tartani, tehát a szerkesztőségnek csak javaslattételi joga lesz.

Starcz Ákos a Media1-nek elmondta, hogy az Indamedia közelmúltban elfogadott stratégiája alapján szeretnék felerősíteni a klasszikus média bevételeken kívüli üzletágak szerepét, ehhez kapcsolódik a múlt heti és a közeljövőben várható további bejelentés is. Az átalakítás célja, hogy az egész csoport pénzügyi stabilitást növeljék.

Csökkenő bevételek, pénzügyi nehézségek

Ami az Index pénzügyi nehézségeit illeti, Starcz azt mondta, most, tulajdonosként ez könnyebben kezelhető lesz. Eddig ugyanis nehezítette a helyzet kezelését a bonyolult struktúra. A válság oka a COVID-19 gazdasági válság miatt eleve zsugorodó méretű hirdetési piac, valamint az, hogy a nyáron az Index körül történtek miatt csökkentek az újság bevételei is: a hirdetési bevételekből. Most az Indamedia azonban vállalta, hogy segít megoldást találni a finanszírozásra, és konszolidálják a céget.

A Media1 egyébként kereste Bodolai Lászlót, Szombathy Pált és Sztankóczy Andrást is. Bodolai nem fogadta hívásunkat, Szombathy egyelőre nem reagált az üzenetünkre, Sztankóczy András pedig annyit mondott, nem nyilatkozhat, majd megértésünket kérte.

További médiával kapcsolatos híreket, cikkek találhat a Media1-en! Feliratkozhat RSS-csatornánkra és napi hírlevelünkre, valamint Facebook-oldalunkra!

Borító: Starcz Ákos, az Indamedia igazgatósági tagja, az Index.hu Zrt. új vezérigazgatója és igazgatósági tagja
Szóljon hozzá!