
Leállították az egyik legolvasottabb orosz portált Szlovákiában
A szlovák védelmi miniszter az ügy kapcsán úgy fogalmazott, a lista hosszabb lesz.

A szlovák védelmi miniszter az ügy kapcsán úgy fogalmazott, a lista hosszabb lesz.

A perek során arra is fény derült, hogy a kormánypárti médiumok manipulált fotókat is felhasználtak.

A 2021-es év elvégzett feladatait követően négy pontban gyűjtötte össze az NMHH azokat a kiemelt munkákat, amelyeket 2022-ben el kívánnak végezni.

Nem ez volt az első eset, hogy fideszes eseményeket finanszírozott a médiacég.

A két internetes médium együttműködésének részeként már most pénteken elindul egy közös választási műsorfolyam.

A Media1.hu-hoz eljuttatott közleményben a Nyugat.hu leszögezte: az április 3-i országgyűlési választásokra készülve fontosnak tartják a választópolgárok minél szélesebb körű tájékoztatását, ezért a lap nyilvános vitákat szervez Vas megye mindhárom választókerületének a jelöltjei számára.

A Media1 megtudta, hogy közel 8 év után távozik Palocsay Géza a Jófogás.hu és a Használtautó.hu portálokat működtető Adevinta Classified Media Hungary Kft. médiavállalat éléről. Már ki is nevezték az utódját Artsiom Rabtsevich személyében, de Palocsay még néhány hétig személyesen is részt vesz a médiavállalat mindennapjaiban.

A PR-Telecom a Media1-nek megküldött keddi közleménye szerint a tokaji járásban befejeződtek a fejlesztési és építési munkálatok, és január 31-én átadták a kiépített távközlési hálózatot.

Gyurcsány Ferenc pártja az összellenzéki országos lista első negyedébe delegálta a tavaly ősszel – a Válasz Online cikkének állíŧása szerint – offshore-botrányban érintett Ráczné Földi Juditot, aki most Schiffer András ügyvédi közreműködésével perelné a portált, a „jó hírnévhez” fűződő joga megsértése miatt.

A szerkesztő-újságíró azt is elárulta, hol folytatja karrierjét ezután.