fbpx
Fidesz

Kibertámadás érte a Fidesz weblapját

A Fidesz weboldala jelen hírünk élesítésekor sem működik. A párt azonnal vádaskodásba kezdett az ismeretlen elkövetők kilétét illetően.

Szerda kora estétől elérhetetlenné vált a fidesz.hu internetes oldal. A párt az állami hírügynökségnek azt mondta, hogy „nemzetközi hackertámadás” történt.

A párt hangsúlyozta: „A támadással a Fidesz egyik fontos kommunikációs csatornáját pont a kampány legvégén lekapcsolták, ez egy nyilvánvaló beavatkozás a választásokba”

A Fidesz a közlemény kiadásakor azonnal meggyanúsította a baloldalt a bűncselekmény elkövetésével. Így fogalmazott a kormánypárt:

Ezt írták: „a baloldal tényleg minden eszközt bevet, hogy elhallgattassa a béke és biztonság mellett kiálló véleményeket.”

Az az MTI híréből nem derül ki, mi alapján állítják azt, hogy  a „baloldal” áll a kibertámadás mögött.

Mint arról mi is beszámoltunk, hétfőn a 888, a Metropol, illetve a Mediaworks / KESMA számos más oldala is leállt. Akkor webmetszők – amelyekről bizonyos jelekből feltételezhető, hogy az Anonymous nevű hackercsoport – üzenetet is hátrahagytak a weblapon. A hétfői hackertámadás ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda már vizsgálódik.

Jelen hírünk élesítésekor, 21:30-kor a fidesz.hu oldalon egy hibaüzenet látható.

Kedden a Direkt36 oknyomozó műhely arról írt, hogy orosz hackereknek évek óta szabad bejárása van a magyar Külügyminisztérium különböző rendszereibe, ahol nagy mennyiségű szenzitív adathoz is hozzáférésük volt.

Frissítés 23:59

A kormánypárt honlapja mostanra újra elérhető.

Ha feliratkozik a Media1 Telegram-csatornájára, sosem marad le a híreinkről!

További híreket talál a Media1-en! Csatlakozhat hozzánk a Facebookon és a Twitteren, valamint feliratkozhat a hírlevelünkre is!

Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások