
Megkérdezték az MTVA-t, élesítették-e már a munkavállalóikat megfigyelő szoftvert
A Népszava többek között azt szerette volna megtudni az egérmozgatást is feljegyző program kapcsán, hogy kik és milyen módszerekkel dolgozzák fel a beérkező adatokat.

A Népszava többek között azt szerette volna megtudni az egérmozgatást is feljegyző program kapcsán, hogy kik és milyen módszerekkel dolgozzák fel a beérkező adatokat.

Elektronikus tárca, digitális postaláda, elektronikus dokumentumtár és aláírás- egyebek mellett ezek létrehozásáról is rendelkezik Magyarország Nemzeti Digitális Állampolgárság Programja, melyet a kormány elfogadott.

Az Európai Bizottság (EB) 2022 szeptemberében terjesztette elő az európai médiaszabadságról szóló jogszabályt, amelynek felelőse a Bizottságon belül Vera Jourova, értékekért és átláthatóságért felelős biztos, az EB alelnöke. Az Orbán Viktorral szövetséges Andrej Babis pártjában politizáló Jourova a Media1-nek elmondta, pontosan milyen problémákat látnak Magyarországon a média területén. A 2019-ben a Time magazin által a világ 100 legbefolyásosabb embere közé választott Jourova azt állítja, az új uniós rendelettervezet megoldást jelenthet a magyarországi állampárti média kérdésére is. Az EB alelnöke azt is elárulta, hogy a témában a szakminiszterekkel folytatott első megbeszélésen csak néhány ország, köztük Magyarország adott hangot aggályainak. Szóba került Jourával az is, hogy Magyarországon egyes médiumokat nem engednek be a kormányinfókra.

A férfi tárta fel Szergej Szkripal megmérgezését és az Alekszej Navalnij elleni támadást.

A platform tulajdonosa elismerte saját magával kapcsolatban, hogy sokat hibázik, de úgy véli, majd belejön. Azt mondta, csak akkor mond le, ha a talál valakit, aki „elég bolond ahhoz, hogy elvállalja a munkát.”

Magyarországon mind a nagyvárosokban, mind a kistelepüléseken élők sokféle forrásból tájékozódnak, sokszínű a médiafogyasztás – így összegezte Koltay András, a szervezet elnöke a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) napokban közzétett médiapiaci jelentésének tanulságait az MTI-nek adott karácsony előtti interjújában.

A TV2 hírműsorában és a weblapján is több valótlanságot is közöltek Vargáról. A Tények portálja az elvesztett bírósági pert követően mostanra beismerte, hogy hazugságokat közölt a médiavállalkozóról.

A digitális rajztáblák népszerűsége a mai napig töretlen, ezért a fejlesztők újabb és újabb modelleket dobnak a piacra, figyelembe véve a felhasználók folyamatosan változó elvárásait.

A Media1 sajtószabadság kapcsán feltett kérdését Havasi Bertalan értelmezhetetlennek minősítette, de azt elismerte lapunknak, hogy a 444 fotósának a miniszterelnöki sajtótájékoztatóra történő megakadályozása ügyében hibát követtek el.

Szabályszerűen, a kormányzati sajtótájékoztatókra történő regisztrációra fenntartott e-mail címen jelentkeztünk még kedden. Élőben közvetítettük a Facebookon, hogy ennek ellenére rendőrök akadályozzák meg a belépésünket, ahogy több más médium munkavégzését is megakadályozták.