
Távozik a TV2-től Azurák Csaba
A TV2 egyik legrégebbi műsorvezetőjéről van szó. 18 évig dolgozott a csatornánál.

A TV2 egyik legrégebbi műsorvezetőjéről van szó. 18 évig dolgozott a csatornánál.

A The Wall Street Journal, a Los Angeles Times és a floridai Sun Sentinel is a Pulitzer-díj idei kitüntetettjei között van. Az Egyesült Államok legrangosabb médiás kitüntetését olyan újságírói munkákkal érdemelték ki, mint például Donald Trump gyanús ügyeinek feltárása.

Májustól újra látható lesz a Pacsi! című műsor és a médiasztárrá vált kutyus.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) mostanáig elnéző volt azon influencerekkel szemben, akik közösségi oldalaikon kereskedelmi terméket népszerűsítettek, de nem tüntették fel, hogy ezért ellenszolgáltatásban részesültek. A türelmi időnek azonban a jelek szerint vége.

Az RTL Klub új műsora kevesebb mint két hét múlva már látható lesz.

Már 2016-ban elkezdte Andy Vajna eladni a TV2-t. A filmügyi kormánybiztos jelentős összeget, mintegy 20 milliárd forintot kapott előlegként egy Businesshelp Kft. nevű cégtől. A cég éppen 5 nappal Vajna halála előtt váltott tulajdonost.

Hétfőn bejelentette a TV2 Média Csoport felvásárlására irányuló szándékát Vida József, a Mészáros Lőrinc közeli Takarékbank vezetője, a Mészáros-féle Opus Nyrt. igazgatósági tagja.

A Film+ nevű digitális csatornára 180 órányi filmtartalmat töltött fel a tévétársaság.

Az emberek kevesebb mint fele érzi úgy, hogy a digitális szükségleteit kielégítik és csak egyharmaduk gondolja, hogy a digitális technológiák munkahelyeket hoznak létre. Ez egy friss nemzetközi kutatásból derül ki.

Hamarosan érkezik a Konyhafőnök gasztroreality új évada, Konyhafőnök-Visszavágó címmel.