
Koronavírusos a Rádió 1 egyik munkatársa
A Rádió 1 és a vele azonos helyen működő Best FM és Retro Rádió vezetősége emiatt azonnali intézkedésekre kényszerült.

A Rádió 1 és a vele azonos helyen működő Best FM és Retro Rádió vezetősége emiatt azonnali intézkedésekre kényszerült.

A 168 Óra internetes szerkesztőségéből 6-ból 3-an távoznak. A hang.hu szerint munkahelyi konfliktus áll a háttérben, de a volt és az új főszerkesztő, valamint a cég vezérigazgatója szerint nem erről van szó, hanem, hogy két távozó más ajánlatot kapott versenytársaktól, a harmadik pedig nem tudta elfogadni, hogy összevonták a Pesti Hírlap és 168ora.hu szerkesztőségét egy közös newsroomba.

Egy korábbi főszerkesztő egyúttal visszatért a BBC Goodfod élére.

A két új rádiós márka elsősorban a vidék rádiója kíván lenni, és a neten keresztül fogható.

Az Index.hu új stábjához igazol például Isza Ferenc, a Blikk fotósa és Szőcs László, aki egykoron az év újságírója volt a Népszabadságnál, mostanában pedig a kormánypárti Magyar Nemzet munkatársa volt. Úgy tudjuk, felmerült Veliczky Judit neve is, aki nemrég cigányozva írt Orbán Viktor miniszterelnökről, de egyelőre bizonytalanná vált, hogy végül a céghez igazol-e.

Dezső András, az Index volt munkatársa Szombathy Pál leendő Index-főszerkesztő a Digi Sporttól és a pozsonyi Új Szótól történt elbocsátásával kapcsolatos bejegyzése kapcsán nyilvánult meg nyilvánosan.

A magyar lakosság háromnegyedének meggyőződése, hogy a Fidesz erőteljesen befolyásolja a hazai média működését – derül ki a Publicus Intézet augusztusi közvélemény-kutatásából, mely kitért az Index körüli helyzetre is. Nagyon sokan nyilatkoztak úgy, hogy a Fidesz állhat a főszerkesztő elbocsátása mögött, bár a Fidesz-szavazók körében jóval kisebb ennek aránya. A kutatás a fizetős tartalom létjogosultságát is vizsgálta, de az is kiderült belőle, hogy a lap eddigi olvasói kitartanak-e az Index mellett.

Földi László kormányközeli biztonságpolitikai szakértő, az Átlátszót több bűncselekmény elkövetésével megvádoló és a portál oknyomozásához használt motorcsónak likvidálását felvető szavairól az a 24.hu számolt be, amelyet Budai Gyula volt elszámoltatási kormánybiztos azzal fenyegetett meg, hogy (újabb) lejárató fotókat közölnek a portált tulajdonló Varga Zoltán üzletemberről.

A 444 alapító-főszerkesztője a Media1 műsorának nyilatkozott. Már visszahallgatható a beszélgetés, amelyben Baka F. Zoltán, az Mfor-Privátbankár főszerkesztője és Pásztor András, az Mfor ügyvezetőjét is kérdeztük.

A párt azért kéri az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) médiaszabadságért felelős képviselőjétől, hogy vizsgálja meg a sajtó magyarországi helyzetét, a vizsgálat eredményét pedig továbbítsa az Európai Bizottsághoz. Úgy vélekednek: Orbán Viktor kormánya 10 éve háborút folytat a szabad sajtó ellen.