fbpx

media1.hu cikkei

A szerző cikkei a Media1.hu-n:

mobiltelefon

Nagyot nőtt öt év alatt a mobiltelefonok kijelzője

A Telenor nyilvánosságra hozta, hogy az elmúlt öt évben mely mobiltelefonok voltak a legnépszerűbbek az eladások során, illetve hogyan alakult az értékesített mobiltelefonok átlagos képernyőmérete. 50 százalékos növekedésről beszélhetünk a képernyőméret tekintetében.

Gréczy Zsolt, a DK országgyűlési képviselője

Pert vesztett a 888.hu

Hiába idézte be a bíróság többször is a Gréczy Zsoltot megvádoló nőt, ő meg sem jelent a tárgyaláson.

A Brit Media, a 168 Óra és a Klubrádió bejárata

Néhányan felmondtak a 168ora.hu-nál, de a főszerkesztő szerint nem történt semmi

A 168 Óra internetes szerkesztőségéből 6-ból 3-an távoznak. A hang.hu szerint munkahelyi konfliktus áll a háttérben, de a volt és az új főszerkesztő, valamint a cég vezérigazgatója szerint nem erről van szó, hanem, hogy két távozó más ajánlatot kapott versenytársaktól, a harmadik pedig nem tudta elfogadni, hogy összevonták a Pesti Hírlap és 168ora.hu szerkesztőségét egy közös newsroomba.

Dull Szabolcs, az Index volt főszerkesztője az RTL Híradóban

Sokan sejtik a kormánypártot az Index.hu szétesése mögött, már a Fidesz hívei szerint sem létezik a baloldali médiafölény

A magyar lakosság háromnegyedének meggyőződése, hogy a Fidesz erőteljesen befolyásolja a hazai média működését – derül ki a Publicus Intézet augusztusi közvélemény-kutatásából, mely kitért az Index körüli helyzetre is. Nagyon sokan nyilatkoztak úgy, hogy a Fidesz állhat a főszerkesztő elbocsátása mögött, bár a Fidesz-szavazók körében jóval kisebb ennek aránya. A kutatás a fizetős tartalom létjogosultságát is vizsgálta, de az is kiderült belőle, hogy a lap eddigi olvasói kitartanak-e az Index mellett.

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások