
Nőnapi bejelentés az ATV-től – mától újra jön A nő háromszor
Az ATV bejelentette, hogy több év kihagyás után március 8-tól minden péntek este visszatér az ATV képernyőjére A nő háromszor című talkshow.

Az ATV bejelentette, hogy több év kihagyás után március 8-tól minden péntek este visszatér az ATV képernyőjére A nő háromszor című talkshow.

Itt az összefoglaló az NMHH Médiatanácsának heti üléséről, ahol a Rádió 1 Balázsék című műsorának két ügyével, valamint az RTL egyik műsorával foglalkoztak, de jutott idő rádiós és tévés műsorok támogatási pályázati programjára és néhányan egyéb ügyre is.

A Magyar Telekom tulajdonosa, a Deutsche Telekom és a Netflix között létrejött, több országra kiterjedő, most bejelentett partneri megállapodás részeként a Magyar Telekomnál is elérhető lesz a streaming platform, így még tovább bővül a szolgáltató tartalmi kínálata. A Telekom ügyfelei az előfizetésük keretében rendelhetik majd meg a Netflix szolgáltatásait.

Kiss Tibi zenészt, dalszerzőt, képzőművészt, a Quimby együttes énekesét látta vendégül Szatmári Róbert a radiocafé Enyhe katarzis című műsorának legutóbbi adásában. A beszélgetésben szó esett a március 9-i Class & Roll koncertről, az alkotás eufóriájáról, a lelassulás szükségességéről, a kreatív alkotói szakaszok váltakozásáról és a jelenlegi vívódásokkal teli időszakról, önmagunk újraépítéséről is.

A Media1 podcast- és rádióműsorának vendége volt Incze Kinga, a MediaSpace.global Whitereport ügyvezetője, akivel arról beszélgettünk, milyen helyzetben van jelenleg a magyar és a külföldi médiaszektor és milyenek a kilátások. Szakértő vendégünk konkrét statisztikákat is magával hozott, amiből sok mindenre következtetni lehet a médiaipar állapotáról.

Az Európai Bizottság szerint az Apple egy évtizeden át visszaélt erőfölényével a streamingpiacon.

A Hazatalálsz című saját gyártású sorozat 2. évadában több új szereplő is felbukkan majd. Íme a részletek.

Lasse Skytt szabadúszó dán újságíró több, különböző újságokban megjelent cikkeivel kapcsolatban is plágium gyanúja merült fel, azonban nem mindennel kapcsolatban igazolódott be a vád. Az Átlátszó főszerkesztőjével például tényleg beszélt annak idején. Az Orbán-rendszerről szóló Orbanland című könyvének nyomtatása mindenesetre szünetel, dán sajtóhírek szerint az ügy miatt.

Őrizetbe vették csütörtökön Moszkvában Szergej Szokolovot, a Novaja Gazeta című neves orosz független lap főszerkesztőjét, akit később pénzbírsággal sújtottak, miután azzal vádolták meg, hogy lejáratta az orosz fegyveres erőket .

A címe: Székre állok. Középpontjában gyerekek vannak.