
Megtörve: hamarosan vége az RTL Klub török sorozatának
Napokon belül búcsúznia kell a sorozattól a rajongóknak, eláruljuk, mikor.

Napokon belül búcsúznia kell a sorozattól a rajongóknak, eláruljuk, mikor.

Az Indamédia csoport gasztroportálja új arculattal és néhány új funkcióval várja az olvasóit.

Jellemzően korai fázisban levő, minimum két fős csapatok jelentkezését várják a Start it @K&H inkubációs programba.

Nem úgy influenszerkedett, ahogy a hatóság szerint szabályos.

A márkamegújítás mellett ősztől új műsorok és visszatérő sorozatok is érkeznek a csatornára.

Több mint ötszáz közéleti személyiség írta alá világszerte a szerkesztőség függetlenségének megőrzéséért közzétett petíciót. A Le Monde egyik új résztulajdonosa, Daniel Křetínský cseh milliárdos neve Magyarországon sem ismeretlen, hiszen az ő cégének közvetítésével jutott hozzá Mészáros Lőrinc a Mátrai Erőműhöz.

A tavalyi 17 százalék után ugyanakkor idén már csak 12 százalékkal, 2021-re pedig mindössze 9 százalékos bővüléssel számolnak a Zenith Advertising szakértői. Az internetes reklámpiac ezzel a teljes hirdetési piac növekedési üteméhez igazodik.

Facebookon jelentették be az RTL Klub tehetségkutatójának visszatérési dátumát.

Az Év Rádiósa díjátadóra a Helyi Rádiók Országos Egyesülete (HEROE) konferenciáján került sor, ahol több érdekesség is elhangzott.

A hétfőtől életbe lépő újabb műsorváltozás oka feltehetőleg az lehet, hogy Kasza Tibor műsora, a Kapd el ha tudsz! nem igazán jó nézettségi eredményeket produkált a TV2 számára, miközben az RTL-en a Love Island erősített.