A Duna Médiaszolgáltató a Media1-hez eljuttatott pénteki közleményében azt írja, hogy Stohl Luca vendégeivel a mindennapjainkat meghatározó, elgondolkodtató és inspiráló, olykor tabukat döntögető témákat jár majd körül hétköznap délutánonként 16 órától.
A Ridikül új adásaiban továbbra is olyan kérdések kerülnek középpontba, amelyek életünk szerves részei: az emberi kapcsolatok, a család, az egészség, az életmód, az önismeret, a kultúra, valamint a hétköznapok kisebb-nagyobb kihívásai. A stúdióban ismert vendégek osztják meg tapasztalataikat, személyes történeteiket és gondolataikat, az egyes témák alaposabb megértését pedig szakértők segítik.
Stohl Lucától nem állnak távol a személyes beszélgetések, új szerepében azonban eddig kevésbé ismert oldaláról is megmutatkozhat a közönségnek:
„Nagy öröm és egyben megtiszteltetés számomra, hogy a megújuló Ridikül háziasszonyaként köszönthetem a nézőket. Ez a műsor az elmúlt években sokak számára vált fontos találkozási ponttá, ezért különösen izgalmas kihívás egy ilyen szeretett formátum új korszakának részese lenni. A Ridikül számomra elsősorban az őszinte beszélgetésekről szól. Arról, hogy merjünk kérdezni, figyelni egymásra, és olyan történeteket is megmutassunk, amelyekből a nézők magukra is ismerhetnek. Szeretném, ha az új adásokban is megmaradna az a közvetlenség és emberközpontúság, amiért a műsort ennyien megszerették, miközben természetesen új színt és saját személyiséget is szeretnék hozzáadni” – fogalmazott Stohl Luca új feladatáról.

Fotó: Zsólyomi Norbert / közmédia
„Nagyon várom a közös munkát a vendégekkel és a teljes stábbal, és legfőképpen azt, hogy találkozhassunk a Ridikül nézőivel. Bízom benne, hogy az új évad sok őszinte pillanatot, érdekes történetet és inspiráló beszélgetést tartogat majd” – fogalmazott a műsor új háziasszonya.
A megújult Ridikül október 5-től lesz látható.
Stohl Luca augusztusban távozott az ATV-től, ahol a Híradó és a reggeli műsor, a Start egyik házigazdája volt.
Szintén a közmédiához kapcsolódó hír, hogy új időpontban és új sztárkommentelőkkel tér vissza az Azt beszélik: olyan emberek is csatlakoznak, mint például Görög Zita, Falusi Mariann, Szabó Győző – erről itt olvashatnak bővebben.
„Minden percét élveztem!” – Elbúcsúzott az ATV-től Stohl Luca
Cáfolja a közmédia a Magyar Nemzet állításait az állítólagos 600 fős elbocsátásról
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.Mi lesz az ATV ÖT című műsorával? Még október elején sem szerepel a műsorkínálatban
