fbpx

media1.hu cikkei

A szerző cikkei a Media1.hu-n:

Az ATV rendkívüli logója a koronavírus járvány miatt

Egy ideje nem a Hit Gyülekezete az ATV többségi tulajdonosa

Egy pénteki cikk állítása szerint Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkészének többségi tulajdonába került át a tévétársaság, és eközben kár érhette az egyházat. A csatorna és az egyház szerint ugyanakkor az egy éve bekövetkezett változástól érdemben semmi nem változott, és szerintük a jogszabályoknak megfelelő volt a tulajdonosi körben történt változás.

spa

Hogyan szabaduljunk meg a feszültségtől egy fárasztó nap után?

Időnként mindannyiunkkal megesik, hogy a dolgok nem a terveink szerint alakulnak. A munkahelyen a fejünkre nőnek a feladatok, az egész napos hajtás elveszi minden erőnket, ráadásul a teendők még nem érnek véget azzal, hogy lejárt a munkaidő… Ilyenkor hajlamosak vagyunk ingerlékennyé és türelmetlenné válni, amit esetleg a családon vagy a barátokon vezetünk le. Ha azonban adunk magunknak egy kis énidőt, azzal máris rengeteget tehetünk azért, hogy újra kiegyensúlyozottak legyünk. (x)

A gyulai feljelentő fideszes országgyűlési képviselő védelmezője és a gyulai polgármester, feljelentő

Kormánypárti képviselő védelmezi a fideszes gyulai polgármestert, aki rendőri segítséggel próbált elnémíttatni egy ellenzéki facebookozót

A gyulai választókörzet fideszes parlamenti képviselője szerint a helyi fideszes polgármester helyénvalóan járt el, amikor feljelentést tett rémhírterjesztés miatt a rendőrség által alaptalanul őrizetbe vett és rabosított ellenzéki kötődésű facebookozó bejegyzése miatt. A fővárosi főügyész eközben az egyik kormánypárti médium segítségével arról próbálja meggyőzni az embereket, hogy a történet annak bizonyítéka, hogy működik a jogállam. Közben kiderült, Budapesten is történtek rendőri tévedések rémhírterjesztés kapcsán. A Magyar Helsinki Bizottság jogásza némiképp más véleményt fogalmazott meg: a történteket inkább nyugtalanítónak tartja.

Tv2

Ezekre készül a TV2

A Piramis, Bezár a bazár, Love Bistro, Dancing with the Stars, Nicsak ki vagyok, Bödörék, a Farm, Sztárban sztár, Hegyi doktor, Mintaapák, Nicsak, ki vagyok? – csak néhány műsorcím azok közül, melyek idei képernyőre tűzéséről beszélt egy minapi interjúban Fischer Gábor, a TV2 Média Csoport programigazgatója, aki elárulta azt is, hogy ki kerül az eddigi főszereplő, Fenyő Iván helyére a Mintaapák című sorozatban, vagy hogy Marsi Anikó hamarosan újra látható lesz a Tények műsorvezetői székébenb.

facebook

Eldőlt, mely magyar médiavállalatoknak ad segélyt a Facebook a koronavírus miatt

Csütörtökön kihirdették a Facebook Újságírói Program (FJP) és a Európa-szerte számtalan kiadóval együttműködő Európai Újságíró Központ (EJC) gyorssegélyezett médiumainak listáját. Magyarországról két rádió és két online termék kap gyorssegélyt az Európai Újságírás COVID-19 Támogatási Alapból.

A DIGI egyik boltja Budapesten

A GVH újra beavatkozik a DIGI és az Invitel fúziójába

Félrevezető információszolgáltatásra hivatkozva vonta vissza 2018 végén a GVH a DIGI-Invitel fúzióról hozott döntését, és újranyitotta a fúzió vizsgálatát. Az ismételt eljárás most lezárult, összesen 82 települést érintő beavatkozással.

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások