
Hálózatfejlesztés: bővült a DIGI Mobil lefedettsége
Újabb 34, többségében alföldi és kelet-magyarországi településen tette elérhetővé mobil telekommunikációs szolgáltatását a DIGI.

Újabb 34, többségében alföldi és kelet-magyarországi településen tette elérhetővé mobil telekommunikációs szolgáltatását a DIGI.

A kormányközeli publicista azt állítja, támogatói már kifizették helyette a bíróság által megítélt sérelemdíjat Hadházynak, ám a képviselő szerint ez egyrészt nem igaz, másrészt Bayernek magának kell végrehajtania az ítéletet és rendeznie tartozását.

A 444 szerdán írta meg, hogy a műsorvezető úgy beszélgetett vendégével a kormány egészségpolitikájáról másfél évvel ezelőtt egy ATV-s reggeli műsorban, hogy egy általa vezetett alapítvány épp több millió forint közpénzt kapott az egészségügyi területet felügyelő szaktárcától.

A műsorvezető azt írja, folytatja munkáját a róla megjelentek után is, és szerinte valójában nem ő hibázott, hanem a 444.hu és a 24.hu, melyek véleménye szerint nem korrektek vele szemben. Korábban éppen Kárászt nevezte etikátlannak és szakmaiatlannak a cikkek tartalma alapján a Mérték Médiaelemző Műhely.

Mazsola és Tádé alkotója kilencvenhat évesen, kedden hunyt el.

Elutasította szerdai végzésében a londoni központi büntetőbíróság azt a védői indítványt, hogy a WikiLeaks internetes szivárogtató portál alapítóját óvadék ellenében helyezzék szabadlábra.

Az új podcast sales house-t a Betono Studiós Hampuk Richárd alapította.

A televíziós műsorvezető alapítványa egy olyan minisztériumtól is kapott több millió forint közpénzt, amelynek munkáját értékelte az egyik ATV-s műsorban egy egészségügyi szakértővel. Kárász szerint ugyanakkor semmi kivetnivaló nem történt.

Ismét a Startlap-csoporthoz került a Citromail levelező szolgáltatás.

Az újságíró még mindig nem fizette ki, amire a bíróság a Hadházy Ákos által indított, személyiségi jogi per végén jogerősen kötelezte, az országgyűlési képviselő ezért végrehajtást indított ellene.