
136 milliós bírságot kapott a Telekom
Ismét rendszerszintű hibákat talált a hírközlési hatóság a Telekom kötbérkezelésében. A döntés jogerős.

Ismét rendszerszintű hibákat talált a hírközlési hatóság a Telekom kötbérkezelésében. A döntés jogerős.

Új menedzsment-tagot és napilapüzletág-vezetőt nevez ki januártól a Ringier Axel Springer Magyarország. Az új szakember felügyeli majd a Blikk napilap és a Blikk.hu híroldal üzleti működését. Más változás is lesz a médiavállalat irányításában.

Két hét kihagyás után folytatja munkáját a magyar médiarendszer feletti ellenőrzést gyakorló testület. Most lesz az első olyan alkalom, amikor már az új – ezúttal is kizárólag Fidesz-delegálta – 9 évre megválasztott tagok döntenek.

Januárban máris néhány újdonsággal kezd az önállósodó magyar JimJam.

Olyan további e-maileket hozott nyilvánosságra kedden Pikó András, a kerület új polgármestere, mely egyértelműen bizonyítja, hogy a fideszes frakcióvezetőnek még egy grafikonra is ráhatása volt a kerületi lapnál. Bebizonyosodott az is, hogy a helyi választási iroda vezetője is tanácsokkal látta el a Józsefváros Újság volt főszerkesztőjét.

Sok munkavállaló önmagát cenzúrázza. Elkészült a Profession.hu a közösségi média használatát is érintő friss felmérése.

Kocsis Máté (Fidesz) mégsem tartja aggályosnak a Pikó András által nyilvánosságra hozott levél tartalmát, mert szerinte csak észrevételt fűzhetett a lap tartalmához.

A Majka által kifejlesztett vetélkedő óriási bukása miatt éjszakába száműzi a gombnyomkodós vetélkedőt a TV2, és inkább Ördög Nóra korábbi műsorát ismétli.

2019-ben a 10 legnézettebb hazai tévéműsorból 10 az RTL Klub zenei tehetségkutatójának valamelyik adása volt. Az RTL közzétett néhány érdekes statisztikát a hétvégén véget ért tehetségkutatóról.