
Mégsem veszi meg 45 milliárd dollárért a PayPal a Pinterestet – örülnek neki a befektetők
Pedig egyes vélemények szerint jobban kihasználhatta volna az e-kereskedelemben rejlő lehetőségeket.

Pedig egyes vélemények szerint jobban kihasználhatta volna az e-kereskedelemben rejlő lehetőségeket.

A kecskeméti hírportál azonban szembement a kormánypárt akaratával és végül leközölte a letiltani próbált felhívást.

Most újat indítanának, mely szabályozottabb keretek között működne.

Jövő héten rendezik Budapesten Közép-Európa egyik legjelentősebb márka- és vállalati stratégiai csúcstalálkozóját, a BrandFestival konferenciát, ott adnak elő a TikTok képviselői, több más top speaker között.

Videóriport az SMA 2021 díjátadóról.

Néhány hét múlva tévében, 2022-től pedig már streamingelve is elérhető lesz.

Az ügyfeleknek ez teendővel is jár, ha nem akarják elveszíteni a telefonszámukat.

Kaszonyi Alexandra váltja Eipl Vilmost.

Megújult a szoftveres merések háttérrendszere és maga a sebességmérő is. A hírközlési hatóság megoldása segíthet az internetes kapcsolatban lévő hibák feltárásában és dokumentálásában, illetve a szolgáltatók felé a reklamációkban.

A magyar internetezők 64 százaléka használ valamilyen netes hang- vagy videóhívás-szolgáltatást, és a cégek is előszeretettel alkalmazzák a technikát a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatásai alapján. Az NMHH kutatásából az is kiderül, melyek a legnépszerűbb megoldások, és milyen kellemetlenségekkel találkoznak a felhasználók.