
Startol a Threads: a Facebook tulajdonosa csütörtökön elindítja a Twitter riválisát
Folytatódik a harc Mark Zuckerberg és Elon Musk között.

Folytatódik a harc Mark Zuckerberg és Elon Musk között.

Ismét meghirdette ingyenes tehetséggondozó programját a közmédia.

Értesülések szerint a Libri 1 milliós bírságot kapott, és a Líránál is fogyasztóvédelmi vizsgálat indult, amiért rossz polcon árult egy könyvet.

A Megafon Központ és Trombitás Kristóf is kiállt az alapképzésükön végzett Öreg Rocker mellett, akitől a revizionista bejegyzések mellett az emberi méltóságot sértő szélsőséges tartalmak sem ritkák.

A firenzei European University Institute Médiapluralizmus és Médiaszabadság Központja idén is elkészítette éves jelentését. Az Európai Unió 27 tagállamában, valamint Albániában, Montenegróban, az Észak-macedón Köztársaságban, Szerbiában és Törökországban helyi kutatók bevonásával térképezték fel a médiaviszonyokat és a médiapluralizmust fenyegető kockázatokat. A többféle mutató alapján összeállított listán az uniós tagállamok között Magyarország abszolút sereghajtónak számít, az összes vizsgált ország közül pedig csupán Törökországban aggasztóbb a helyzet a média függetlenségét és sokszínűségét illetően. A jelentés készítői sürgős reformokat szorgalmaznak Magyarországon, ennek érdekében ajánlásokat is megfogalmaztak a magyar kormány számára.

A DK beadvánnyal fordul az ÁSZ-hoz a kettős mérce miatt, a Momentum pedig feljelenti a Fideszt.

Az intézkedést személyesen Elon Musk jelentette be.

A Lapkiadók Világszövetsége a díjátadón felszólította az iráni hatóságokat, hogy engedjék szabadon az összes bebörtönzött újságírót.

A szentpétervári székhelyű Patriot Media Group több tucat híroldalt és „trollgyárat” is működtetett.

A Warner Bros. Discovery egyszerre több platformon próbálja meg kielégíteni a nézői igényeket.