
Kihirdették a Siemens sajtódíj nyerteseit
A sztereotípiákra rácáfolva taroltak a női újságírók a kiemelkedő technológiai tartalmakat díjazó médiapályázaton.

A sztereotípiákra rácáfolva taroltak a női újságírók a kiemelkedő technológiai tartalmakat díjazó médiapályázaton.

Idén is kikérte a Fővárosi Törvényszéktől az Átlátszó oknyomozó műhely, hogy melyik sajtótermék mennyi sajtó-helyreigazítási és személyiségi jogi pert vesztett a megelőző évben, azaz 2023-ban. Ezúttal is az derült ki, hogy a kormánypárti médiában jelent meg a legtöbb valótlanság.

Garázdaság mellett immáron még egy tényállás miatt folyik büntetőeljárás a Telex és a Gulyáságyú Média stábjára támadó erőszakos férfi ellen, aki K. Endre családi barátjaként mutatkozott be. Egy újabb videófelvétel is előkerült.

Már csak néhány hét és 12. alkalommal is kinyílik a VV Villa kapuja.

Bár Európa legtöbb országában és a világ számos táján is csökken a televízió népszerűsége, a televíziózás továbbra is meghatározó napi szabadidős tevékenység hazánkban.

Az oroszpárti üzeneteket terjesztő prágai Voice of Europe után a Budapesten szerkesztett és Kásler Miklós keretéből magyar közpénzeket is kapó Visegrád Post is képbe került a putyinista propagandahálózatot leleplező nemzetközi akcióban.

Hétfő hajnalban a Blikk hozta nyilvánosságra a nagyszabású showműsor 2024-es évadának harmadik férfi zsűritagjának kilétét.

A Fortepan fotóarchívum 1.000 darab, a hetvenes évek elejéről származó rendőrségi fotót emelt be a nyilvánosan böngészhető gyűjteményébe. A képek a kommunizmus bűnüldözésének páratlan kortörténeti dokumentumai.

Visszatér a dúsgazdag magyar fiatalokról szóló reality, a Kőgazdag fiatalok egy új évaddal a TV2 képernyőjére. A 2. évad szereplőit már keresik a csatorna. Mutatjuk, milyen kérdésekre kell válaszolnia annak, aki jelentkezni szeretne a megosztó műsorba.

A Sebestyén Balázs és Istenes Bence, illetve a Majka és Pápai Joci párosok lehetnek felváltva az RTL-re 15 év után visszatérő Kalandra fal! műsorvezetői.