
Elhalasztja a Vodafone Magyarország a Horizon Go szolgáltatás kivezetését
A halasztásról levélben értesítette a távközlési cég az ügyfeleit.

A halasztásról levélben értesítette a távközlési cég az ügyfeleit.

A lapkiadók iparági érdekvédelmi képviselete megdöbbenésének adott hangot és a kormány mielőbbi, minden részletre kiterjedő magyarázatát várja a történtek kapcsán.

„Ha a hírek igazak, akkor ez teljesen elfogadhatatlan” – mondta Ursula Von Der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, majd a szóvivője is megszólalt a magyarországi megfigyelési botrányról.

Szerinte ha a Direkt36 cikke igaz, akkor hazaárulás történhetett.

Pert fontolgat az NSO Group rágalmazásra hivatkozva.

Évekkel ezelőtt elkezdték használni magyar célszemélyek ellen is az NSO nevű izraeli kibercég okostelefonok feltörésére alkalmas kémprogramját, a Pegasust, és a célpontként kiválasztott emberek között voltak tényfeltáró újságírók, valamint médiacégeket is tulajdonló vagyonos üzletemberek, illetve az ő szűkebb környezetük is – derítette ki a Direkt36 egy nemzetközi tényfeltáró projekt részeként.

A Wizz Air sajtófőnökével jó sok mindenről beszélgettünk.

A bíróság szerint is valótlanságokat írt a kormányközeli lap a három évvel ezelőtti választások kapcsán a Jobbikról, úgyhogy sérelemdíjat kell fizetnie a kiadónak.