
Közleményt adott ki a Magyar Hang Torkos Matild távozása kapcsán
Tájékoztatást adtak arról, hogyan pótolják a távozó főmunkatársat.

Tájékoztatást adtak arról, hogyan pótolják a távozó főmunkatársat.

Az eddigi főszerkesztő, Gégény István kreatív igazgatóként folytatja munkáját.

Henrich Pecinát 2017-ben már elítélték, amiért fiktív számlákkal járult hozzá egy karintiai bank kiürítéséhez. Most másodjára is elítélték, de a három éve kiszabott felfüggesztett börtönbüntetését és pénzbírságot enyhítették. Az ő közvetítésével kerültek a megyei lapok kormányközelbe és ő zárta be a Népszabadságot pár nappal azelőtt, hogy az Mészáros Lőrinchez, Orbán Viktor közeli barátjához került.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter büntetőjogi eszközök bevetését helyezte kilátásba annak érdekében, hogy ne juthasson el a napok óta kormányzati offenzívába került mesekönyv a gyerekekhez. Eközben már a Time című lap is foglalkozott a sikerlisták élére került kötettel, melyet az LMBTQ-jogokért való harc szimbólumaként emleget.

Bekerült a Nyerő Páros című napi műsorának egyik előzetesébe egy olyan fordulat, aminek elvben nem kellett volna. Nem először történik ilyen a műsor aktuális, 4. évada kapcsán.

A felhasználók hiányos és megkésett tájékoztatására hivatkozva indított eljárást a GVH a népszerű kínai közösségi videómegosztó, a TikTok ellen. Ha a vádak bebizonyosodnak, annak komoly pénzügyi következményei lehetnek az Egyesült Államokban mostanában már amúgy is szorongatott helyzetben lévő cégre nézve.

Kárpáti Diána, a médiavállalat eddigi hr-igazgatója távozik.

A Népszabadság szerkesztőségi kollektívája a napilap négy évvel ezelőtti bezárásának évfordulójára emlékezve idén Hargitai Miklósnak és Szalay Dánielnek adott át díjat.

Győrffy Miklós nevét vette fel a Kodolányi János Egyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének Médiacentruma és táblát is avattak az ország első kommunikáció tanszékének megalapítójának emlékére.

Az Internet Hungary 2020 konferencia online díjátadója keretében immáron 14. alkalommal került sor az Év Internetes Kereskedője Díj átadására.