
Elhunyt Dimény Zoltán
Mindössze 60 évesen érte a halál.

Kálmán Olga volt televíziós-rádiós újságíró, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagjának közleménye szerint a Médiatanács tagjainak is számot kell majd adniuk a tetteikről, mivel a Klubrádió elnémításával bűntárssá válnak a pártállam támogatásában.

A Klubrádió szerint nem igaz, hogy többször olyan jogsértést követett el, ami miatt ne lenne meghosszabbítható a lejáró médiaszolgáltatási jogosultsága, ahogyan azt az NMHH Médiatanács állította. Mindent meg akarnak mozgatni, hogy a rádió semmiképp se némuljon el 2021 februárjában.

A Klubrádió frekvenciájának megpályáztatása mellett a Médiatanács több más döntést is hozott e heti ülésén. A Karc FM például engedményt kapott, hogy csak később vegye használatba a soproni ingyenes frekvenciáját. Bírságot kapott a TV4, figyelmeztetést a HírTV és elindult egy győri közösségi rádiós frekvencia pályáztatása.

Az RTL Magyarország bejelentette, hogy újraindította az egyik közreműködő pozitív COVID-tesztje miatt átmenetileg leállított BK-forgatásokat, ugyanis az alapos szűrést követően nem találtak további koronavírussal fertőzöttet a stábban.

Leginkább az élelmiszerek, a drogériai és háztartási cikkek, az otthon, kert és barkács termékek, valamint a számítástechnikai eszközök iránt ugrott meg az online kereslet. A GKI Digital és az Árukereső.hu közös kutatása további megállapításokkal is szolgál.

Julio Valdivia korábban fenyegetéseket kapott.

Megvette a Szent Korona és a koronázási ékszerek másolatát a Duna Médiaszolgáltató. A tárgyakat Erdélyben helyezi el az állami médiavállalat.

A 444 találata szerint a megújuló Index homlokegyenest másként írt a kormányhoz közeli személyről mint a nemrég távozó régi stáb, mely annak idején leleplező jellegű írást közölt a kormánymédiában rendszeresen megszólaltatott, számos vicces Coub-videóból is ismert Nógrádiról.

Az átalakítás lényegében egyes területek összevonását jelenti, ami személyi változásokkal, köztük a hirdetési igazgatói poszt megszűnésével is jár.