
Meghalt Fenákel Judit író, újságíró
85 éves volt.

Lapinformáció szerint az RTL Magyarországhoz hasonlóan a ViacomCBS is úgy döntött, átáll és ezután az új típusú, az úgynevezett lineáris televíziós közönségarány-mutatót használja az eddigi shr% érték helyett. Az AMC Networks azonban egyelőre elutasítja az új mutató használatát és még kérdéses, hogy hogyan döntenek a piac olyan nagy szereplői mint például a TV2 Csoport.

Az elmúlt hetekben több hazai rádió is tulajdonost váltott, emellett több új rádió is indult és továbbiak is indulnak hamarosan, ha pedig ez nem lenne elég, főszerkesztőt is cserélt az egyik ismert közéleti rádió, ahonnan távozott a közéleti szerkesztőség vezetője is. A Media1 összeszedte a legfontosabb változásokat, és azt, hogy mik a legfontosabb év elején várható fejlemények.

Az ATV egyik legrégebbi műsora idén januártól a YouTube-on keresztül jelentkezik. Az első, a videómegosztón keresztül megosztott adást pár nap alatt több mint 100 ezren nézték meg. A napokban egyébként Lakner & Ceglédi néven egy teljesen új műsort is indított a csatorna, kifejezetten a YouTube-on, podcastként.

Bejelentette az RTL Klub az új napi sorozatának kezdési időpontját., és közzétette az első előzetesét is.

Azon médiumok, amelyek jövő keddig nem teszik közzé a politikai hirdetésekre vonatkozó árjegyzéküket, valamint nem küldik el azt az Állami Számvevőszéknek, nem fogadhatnak be az április 3-ra kitűzött népszavazással és országgyűlési választással összefüggően politikai hirdetéseket.

Panyi Szabolcs, a Direkt36 munkatársa nyerte el az idei Transparency-Soma Díjat. A zsűri több más újságíró munkáját is kiemelte.

Urbán Ágnessel, a Mérték Médiaelemző Műhely alapítójával, a Budapesti Corvinus Egyetem infokommunikációs tanszékének egyetemi docensével nyitottuk meg a Media1 podcast-szériájának legújabb, 2022-es évadát. Már meghallgatható a beszélgetés.

Idén sem készültünk tűzijátékkal, nem hívtunk rocksztárokat, nem béreltünk ki egy stadiont, sőt még egy fél disznót sem vágtunk le ebből az alkalomból, de azért mégiscsak jóleső érzés leírni: ebben a pillanatban 3 éves lett a Media1 hírportál!

A Media1 megtudta, hogy úgynevezett tape delivery technikai szolgáltatót vált a TV2 Csoport, és az Adstream helyett csak a kormányközeli Honeycomb cégen keresztül lehet majd leadni reklámszpotokat a médiavállalat csatornái számára. Minél több reklámszpotot helyez majd el egy hirdető, például a kormányzat a TV2 Csoport tévécsatornáin, annál gazdagabb lesz Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő férjének már így is milliárdos forgalmat produkáló cége, a Honeycomb. Cikkünkből sok érdekesség kiderül erről a sajátos piaci helyzetről és a legújabb fejleményekről.