
Pert nyertek a Jobbik politikusai az Új Dunántúli Napló és az Új Néplap ellen
Még 2018-ban a kormányközeli lapok valótlanságokat írtak a Jobbik elnökségének két tagjáról.

Még 2018-ban a kormányközeli lapok valótlanságokat írtak a Jobbik elnökségének két tagjáról.

A Media1 megtudta, hogy a Shabi Michaeli és Milkovics Pál érdekeltségében lévő, nemrég a Jazzy Rádiót és a Klasszik Rádiót felvásárló, valamint a 168 Óra, a Pesti Hírlap és a Neokohn tulajdonosaként is ismert cégcsoport a mostani 14 százalékról még viszonylag jelentős mértékben növelheti részesedését a Klubrádióban egy még 2017-ben Arató András, a Klubrádió elnöke által megkötött szerződés értelmében. A Media1 erről kérdezte Arató Andrást, a rádió elnökét, valamint Milkovics Pált, a Michaeli, Schwartz & Brit Media vezérigazgatóját.

A Media1 podcast február 14-i adásában Remport Ádám, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogásza a Pegasus megfigyelési ügy legújabb fejleményeiről beszélt, míg Bodolai László médiajogász részletesen is kifejtette, miért tartja jogsértőnek azt, hogy a beszélgetés előtt néhány nappal Merkely Béla ügyvédje, Péntek Zoltán három hírportál szerkesztőségét megkerülve, maguknál a tárhelyszolgáltatóknál próbált meg elérhetetlenné tenni bizonyos tartalmakat, ami két esetben sikerült is neki. A beszélgetés során a kommentelés jogi hátteréről is szó esett.

Ráadásul egy múlt heti közleményük szerint anyagi támogatást ítéltek meg a Tiszakécskén üzemelő Rádió 1-nek is. Apróbb bökkenő, hogy ott nincs frekvenciája a Mészáros Lőrinc-közeli rádiós hálózatnak.

A Media1 megtudta, hogy Csikós Magdolna, a Hír TV volt műsorvezetője az Index Politika rovatához igazolt.

Kilépett a Ses Kocaeli nevű hírportál szerkesztőségének épületéből, amikor lövés érte.

Közösségi gyűjtés keretében 1072 ember összetett rá 91.483 eurót, hogy megvalósulhasson a szlovák Denník N magyar nyelvű független és kritikus tartalomszolgáltatása.

A Jobbik tapolcai országgyűlési képviselője már a sokadik perét nyeri.

Kárász emellett a 444 által megtalált felvétel szerint rákerült az Orbán Viktor hatalomban tartásáért tevékenykedő véleményvezéreket támogató, a közpénz-finanszírozott Alapjogokért Központtal összefonódva működő Megafon Központ csapatát bemutató közös csoportképre is. A műsorvezető kapcsán nem először merülnek fel vitatott dolgok, a csatorna azonban eddig elnéző volt ezek ügyében. A mostani esetben az ATV vezérigazgatója a Telexnek azt mondta, a történtek után elbeszélgetett a műsorvezetővel, hogy ilyen rendezvényt a továbbiakban ne látogasson, valamint kijelentette, hogy ha egy direkt pártrendezvény lett volna, akkor annak súlyosabb következménye is lett volna.

Pedig ha mégis így van, vagyis a kft. a pártot népszerűsíti, akkor a tévéreklámokkal a politikai pártok reklámozását jelentősen korlátozó választási szabályok kijátszása lehet a cél, ráadásul Ruszin Zsolt adótanácsadó-adóügyi szakújságíró a Media1-nek azt mondta, ennek ebben az esetben adó vonzata is lenne a kft. számára. A Nemzeti Választási Bizottság a Media1 érdeklődésére közölte: még nem kapott panaszt az ügy kapcsán.