A jelentős közpénzekben részesedő Alapjogokért Központtal a vezetőjén, Kovács Istvánon keresztül személyi összefonódásban álló Megafon Központ, amely olyan ismert propagandisták Fideszt támogató tartalmainak közösségi médiás bejegyzéseinek kiemelését finanszírozza és eddig több száz millió forintot költött erre a célra, mint Bohár Dániel, a Kopasz Oszt (Filep Dávid), Rákay Philip, Bayer Zsolt, Déri Stefi és sokan mások, csütörtök este tartotta kampánynyitó rendezvényét, ahol Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter volt a fő eladó.
A 444 észrevette a miniszter Facebook-oldala által közreadott videófelvételen, hogy az első sorban ült Kárász Róbert, az ATV reggeli műsorának műsorvezetője, sőt a rendezvény utáni közös színpadi fotózásra, a csoportkép elkészítésére is felment a színpadra.

Szijjártó Péter arról beszélt, hogy ő milyen keményen beszélt a Magyarországra delegált nagykövetekkel arról, hogy semmiféle külföldi beavatkozást nem fog eltűrni. Beszédét lelkes támogató tapsok követték.
A felvételen úgy tűnik, Kárász nem mint tudósító, riporter vett részt, hanem mint a propagandisták üzeneteit boostoló központ lelkes híve, netán csapatának tagja. Erre utal az is, hogy a közös fotózásra Szijjártó Péter gondolatainak meghallgatása után felment a színpadra.
A fotó „a mi vagyunk a Megafon” szöveggel került fel Bohár Dániel oldalára, ahol Bohár egyúttal megköszönte Szijjártónak a beszédét.
Az ATV vezére egyeztetett Kárásszal, hogy ilyet még egyszer ne tegyen
A Telex elérte Németh S. Szilárdot, az ATV Zrt. vezérigazgatóját péntek este, aki a fideszes véleményharcosok rendezvényén részt vevő Kárász Róbert kapcsán a következőket mondta:
„Kárász Róberttel személyesen egyeztettem a megafonos rendezvényen való részvételéről még azelőtt, hogy megjelentek volna erről az első médiahírek, és megegyezésre jutottunk, hogy a jövőben tartózkodik a hasonló események látogatásától. Ha ez egy direkt pártrendezvény lett volna, annak súlyosabb következményei lettek volna.”
Kárász Róbert műsorvezető a pénteken megjelent hírekre szombat reggelig sem reagált és az üggyel kapcsolatos sajtómegkeresésekre. Néztük a hivatalos Facebook-oldalát is, de ott sem írt róla, a legutóbbi bejegyzése február 14-ről származik, amikor macskákkal fotózkodott.
Sok bírálat érte már Kárászt, amiért nem tart távolságot
Kárász Róbertet nem először érik bírálatok, amiért egyáltalán nem tart távolságot a kormánytól: mint arról a Media1 hírt adott, éppen egy évvel ezelőtt N. Kósa Judit, a Magyar Újságírók Szövetsége (MÚOSZ) Etikai Bizottságának elnöke is megszólalt, miután kiderült, hogy Kárász úgy interjúzott egyik vendégével a kormány egészségpolitikájáról másfél évvel korábban egy ATV-s műsorában, hogy a Kárász által vezetett alapítvány épp akkoriban jelentős közpénzt kapott az egészségügyi területet felügyelő szaktárcától. Kárász az ATV-s reggeli műsorban lelkesen védte az egészségügyi minisztert.
A MÚOSZ etikai bizottságának elnöke közölte akkor:
„a sajtó hitelességét és az újságírókba vetett bizalmat alapjaiban rengetheti meg, ha akár csak a látszata is felmerül annak, hogy megnyilvánulásukat az igazság keresésén és bemutatásán kívül más szempont is vezérelheti.”
Kárászt akkor etikátlannak nevezte a Mérték Médiaelemző Műhely is.
Korábban az is kiderült, hogy a Magyar Nemzeti Bank is jelentős összegekkel támogatta Kárász alapítványát. Ez ügyben még rendőrségi nyomozás is volt ellene, de az eljárást végül bűncselekmény hiányában a rendőrség hamar megszüntette.
Még több hír található a Media1.hu oldalon. Csatlakozhat hozzánk Facebookon is!