Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója, Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Kovács Tamás Iván, Magyarország Belgiumba és Luxemburgba akkreditált rendkívüli és meghatalmazott nagykövete (b-j) a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) brüsszeli képviseleti irodájának ünnepélyes megnyitásán 2023. március 21-én.

Elutasította a Közmédia vezérigazgatójának éves beszámolóját a Közszolgálati Testület

Két igen, három nem és öt tartózkodás mellett nem fogadta el a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. nevű közmédiacég vezérigazgatójának éves beszámolóját a cég tulajdonosi jogait gyakorló Közszolgálati Közalapítvány Közszolgálati Testülete – értesült a Telex a testület egyik tagjától.

A beszámoló arról szól, hogy a médiaszolgáltató eleget tett-e e törvényben megfogalmazott elvárásoknak a közszolgálati médiaszolgáltatás céljaira és alapvető elveire vonatkozóan. A Telex szerint soha nem fordult még elő, hogy a vezérigazgató beszámolóját nem fogadták el.

A Duna Médiaszolgáltató a közszolgálati tévé- és rádióadókat, illetve az MTI-t magában foglaló közszolgálati médiaszolgáltató cég, amelynek mint megrendelőnek a közmédia másik entitása, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) legyártja a közszolgálati műsorokat. A Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatója 2022. augusztus 15. óta Altorjai Anita (Áder János volt köztársasági elnök egykori sajtósa, a fenti borítóképen középen), aki Dobos Menyhértet váltotta a poszton.

A beszámoló elutasítása után a következő lépés az lehet, ha kezdeményezik Altorjai Anita, a közmédia vezérigazgatójának leváltását. Erről viszont a Telex információi szerint csak a következő ülésen döntenek, mert a testület tagjai szerint úgy etikus, ha először személyesen találkoznak Altorjaival. A lap szerint a Közszolgálati Testület június elejére szervezné meg ezt a találkozót.

Az április 12-i országgyűlési választás után az alapítvány Kuratóriumának több tagja is lemondott, egyikük például arra hivatkozva, hogy szerinte a választási eredmény történelmi léptékű, egyértelmű üzenet, ami minden közjogi tisztségviselőnek azt üzeni, hogy a magyar társadalom rendszerszintű változást követel. Silhavy Máté Tibor távozó kuratóriumi tag akkor azt írta, azért is mondott le, mert tiszteletben tartotta az új miniszterelnök felhívását, és szerinte az intézményrendszer, a szerkesztési alapelvek és a finanszírozás radikális átalakítása is elkerülhetetlen.

Mint arról a Media1 is beszámolt, három nappal a választás után állománygyűlést tartottak az MTVA Kunigunda utcai központjában, miután aznap reggel hosszú idő után Magyar Péter megválasztott miniszterelnök a Kossuth Rádióban, majd az M1-en is nagy figyelemmel övezett interjút adott a közmédiának a Tisza Párt által kétharmaddal megnyert választás után. A gyűlést Németh Zsolt, a köztévé csatornaigazgatója tartotta, akit a munkatársai csak Pitbullnak becéznek.

Megírtuk azt is, hogy az MTI-sek lázadoznak a közmédiában lévő állapotok miatt és azt követelik, hogy újra szakmai alapon dolgozhassanak.

Lázadnak a közmédiások: az MTI-sek azt követelik, hogy újra szakmai alapon dolgozhassanak

Új médiaszabályozást javasol a Médiafórum: átvilágítanák az MTVA-t és visszavágnák az állami hirdetéseket

Magyar Péter szerint akár több hónap is lehet, mire rendeződik a közmédia helyzete

Magyar Péter kormánya megkezdi a közmédia teljes körű átvilágítását

Felmondott Élő Gábor, a hirado.hu főszerkesztője

„Hazudtunk minden hullámhosszon” – Közmédiások vallanak a Partizán legújabb filmjében

„A közmédia a demokrácia immunrendszere” – Szabó Stein Imre arról, miképp reformálná meg a közmédiát

Az M1 Híradó elismerte, valótlanság, hogy Tóta W. Árpád szado-mazo szexet népszerűsít gyerekeknek

Magyar Péter felszólítása után lemondott a Közszolgálati Közalapítvány ellenzéki kuratóriumi tagja

MTVA-s hírhamisítások: itt egy gyűjtemény a legdurvább médiamanipulációkról

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
Borító: Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója, Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Kovács Tamás Iván, Magyarország Belgiumba és Luxemburgba akkreditált rendkívüli és meghatalmazott nagykövete (b-j) a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) brüsszeli képviseleti irodájának ünnepélyes megnyitásán 2023. március 21-én. MTI/Balogh Zoltán

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Legyen jól tájékozott, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Sütibeállítások