
Új céghez kerül az Index fórumszolgáltatása
Nagy a mozgás az Indamédián belül, a Blog.hu-t követően az Index fórumot is a PORT.hu üzemelteti a továbbiakban.

Nagy a mozgás az Indamédián belül, a Blog.hu-t követően az Index fórumot is a PORT.hu üzemelteti a továbbiakban.

Az egykoron az Orbán-kormány oktatási minisztereként, később az MTA elnökeként, majd egy ideig kormánybiztosként és egészen 2018-ig Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökeként tevékenykedő, manapság viszont már az Orbán-kormányt bíráló és az Új Világ Néppártot vezető Pálinkás József miniszterelnök-jelölt szerint a közmédia Lomnici Zoltánnal szemben alkalmazott módszerét követve kép- és hírhamisítást követett el a 24.hu hírportál egy pénteki, Márki-Zay Péterrel és Karácsony Gergellyel közösen tartott sajtótájékoztatóval kapcsolatban. Bita Dániel, a 24.hu főszerkesztő-helyettese a Media1 érdeklődésére azt mondta, nem állt szándékukban semmiféle hamisítás, majd elmondta, miért tartja túlzónak Pálinkás József szavait és beszámolt a Pálinkás által bírált hír keletkezésének körülményeiről. Később Pető Péter főszerkesztő is megszólalt, amire Pálinkás József reagált.

Az orosz kormány állítása szerint az oldalak illegális tüntetések szervezésében működtek közre, illetve az országban nemkívánatos, szélsőséges csoportokkal álltak kapcsolatban.

A vasarnap.hu eddigi főszerkesztője, Vágvölgyi Gergely a Mandinernél folytatja, helyét Horváth Tamás veszi át.

Végül bírósági végrehajtó segítségével sikerült érvényre juttatni a DK-s politikus számára kedvező ítéletben foglaltakat.

Mind ismertségben, mint az előfizetőket tekintve vezet a Netflix, a YouTube pedig az egyik leggyakoribb tartalomfogyasztási formává vált a magyar internetezők körében. Kiderült az is, mennyit költünk átlagosan streamingre. A kutatás szerint a podcast még kevésbé népszerű.

A PORT.hu műsorújságot is működtető kft.-hez kerül át a népszerű blogfelület.

Az Európai Bizottság hétfőn négy új pályázati felhívást tett közzé 12 millió euró értékben a többi között annak elősegítése érdekében, hogy a polgárok megbízható információkhoz jussanak.

Megállapodást írt alá a Twitter az Associated Press (AP) és a Reuters hírügynökséggel a hiteles tájékoztatás elősegítése érdekében.

Az IAB Europe a napokban jelentette meg a kontextuális hirdetésekről szóló friss útmutatóját. A téma a harmadik felektől származó cookie-k kivezetése miatt vált különösen fontossá az elmúlt időszakban.