fbpx
Bárdos András

Bárdos András 7 év után újra műsorvezetőként lesz látható

Bárdos induló műsora, A kérdés minden héten képernyőn lesz.

A Media1 megtudta, hogy új műsorral jelentkezik Bárdos András író-újságíró, egykori televíziós műsorvezető, a magyar televíziózás egyik meghatározó alakja, számos fontos tévéműsor egykori képernyőse és szerkesztője, aki 1995-től 2020-ig, 25 évig a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Film- és Médiaintézetének docense, illetve 2008-tól intézetvezető-helyettese is volt, és aki elsők között távozott az intézmény nagy port kavaró tavalyi átalakításakor.

A 7 év után újra képernyőre kerülő tévés a HVG360, a HVG fizetőkapus online szolgáltatásától kapott felkérést. Bárdos András, aki az utóbbi időben főleg saját könyvkiadójára fókuszál, hard talk típusú beszélgetésekkel jelentkezik A kérdés címmel, különböző érdekes, fontos témákra koncentrálva.

A Media1 megtudta azt is, hogy induló műsora 30 perc időtartamú lesz, és már fel is vették belőle az első epizódot.

A kezdeményezésre közeli rálátással bíró két forrásunktól megtudtuk azt is, hogy Bárdos olyan témáknak ás majd a mélyére, ami mindannyiunk életét alapvetően befolyásolják, és amiről feltételezhető, hogy a közélet iránt érdeklődő közönséget leginkább érdekli.

Már kész is A kérdés első adása

Az első adás a korszerű iskoláról, korszerű tudásról, a tanulás jövőjéről és arról szól, ki és mire fogja tanítani a gyerekeinket. Ez a beszélgetés két professzorral, Mérő Lászlóval (ELTE) és Csapó Benővel (Szegedi Tudományegyetem) készült.

A kérdés című műsor első adása, benne a két professzorral, pénteken már látható is lesz a HVG360-on, és azt követően minden héten jelentkezik majd. A jelenleg hozzávetőlegesen 26 ezer előfizetővel rendelkező HVG360 Bárdos András felkérésével is szeretne egy minél inkább egyedi, prémium tartalomszolgáltatást nyújtani a fizetőkapus szolgáltatás felhasználóinak.

Az 57 éves újságíró, televíziós műsorvezető és szerkesztő korábban olyan médiumoknál dolgozott mint a Magyar Rádió és a Magyar Televízió (például Napközi, Objektív, Napkelte). Bárdos vezette 1998-ban az első miniszterelnök-jelölti vitát is. 1998-ban az RTL Klub televízió Híradójánál dolgozott, majd 2002-től ő vette át Pálffy István helyét a TV2 Tényekben, ahol azután később feleségével, Máté Krisztinával több éven át, egészen 2009-ig vezették a hírműsort, illetve hírfőszerkesztőként is dolgozott. Bárdos 2013-ban Hír24 címmel vezetett új napi műsort a Story4 csatornán, ám ez 2015-ben megszűnt. Bárdos íróként is ismert: 2010-ben jelent meg első regénye, az Ítélet, melyet követett a Love Story, a Vágó Istvánról írt Kinyitom a számat, a Show, majd a Kern Andrásról írt Ezt nem lehet leírni. Rényi Ádámmal közösen készítették a Madách Színházat bemutató A Fantomtól a Mamma Miáig című kötetet. Bárdos társtulajdonosa a XXI. Század Könyvkiadónak.

Update 17:17
Mostanra elkészült A kérdés előzetese is.

További hírek érhetők el a Media1-en! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon, valamint iratkozzon fel napi hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a média világának történéseiről!

Borító: Bárdos András. Fotó: Éder Vera / SZFE (archív)
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások