
Jön az Ügynökségek Éjszakája
Szakmának és közönségnek egyaránt szól az esemény, az egyetemistáknak, főiskolásoknak szervezett túrákat is indítanak.

Szakmának és közönségnek egyaránt szól az esemény, az egyetemistáknak, főiskolásoknak szervezett túrákat is indítanak.

Az új tagozattal a Direkt és Interaktív Marketing Szövetség (DIMSZ) az összes elektronikus szakágat szeretné egybetömöríteni.


Jellemzően korai fázisban levő, minimum két fős csapatok jelentkezését várják a Start it @K&H inkubációs programba.

Kiosztotta a Magyar Telekom a Fenntarthatósági Sajtódíjakat. A győztesek: az RTL Klub egyik műsora, a Forbes egyik újságírója és egy zöld témákról gyakran publikáló blogger-újságíró. A távközlési óriás más díjakat is átadott.

Pintér Szabolcs, az SAP Hungary Kft. idén kinevezett új ügyvezetője számolt be a vállalat üzleti eredményeiről, terveiről.

Az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures több mint 300 portfólió startuppal és 20 milliárd forintnyi befektetéssel a háta mögött új kkv üzletágat indít, amely a hazai kis- és középvállalati szektort kívánja erősíteni, legyen szó akár cégen belüli generációváltásról, akár külföldi befektetések tőkefinanszírozásról.

Az Önszabályozó Reklám Testület szerint is problémás volt a CBA Piros című reklámja, erről Gerendi Zsolt főtitkár a Nagy Kreatív Márkanapon beszélt.

Mától indul a Magyar Public Relations Szövetség által kiírt pályázat.

A távközlési cég olyan médiamegjelenéseket kíván díjazni, melyek a Föld jövője, a környezetvédelem érdekében születtek, illetve a fenntarthatóság témáját járják körül.