
Visszatérhetett a Klubrádió a Facebookra
Napokon át elérhetetlen volt a rádió közösségi médiás oldala, feltételezhetően a Borkai-üggyel összefüggésben.

Napokon át elérhetetlen volt a rádió közösségi médiás oldala, feltételezhetően a Borkai-üggyel összefüggésben.

A Fehér Ház lemondta a két vezető napilapra vonatkozó előfizetéseit.

A TV2 és az RTL Klub megbírságolása mellett rádiós ügyekre is jutott ideje a Médiatanácsnak.

Nem megfelelő korhatári besorolások miatt.

A változás érinti a Drága örökösök, a Nyerő Páros és a Barátok közt kezdési időpontját.

November 11-én startol a műsor harmadik évada, elárulták, kik lesznek a vendégek.

Antti-Jussi LUMIJÄRVI lett a 24.hu és több más digitális termék kiadójának új technológiai igazgatója.

Érdekes, hogy a VMLY&R 2019-es országos kutatásában, amely képet ad arról, hogyan látják a márkákat a magyar fogyasztók, csak egyetlen hazai brand végzett a top10-ben, de a top50-ben is alig van magyar márka.

Amiatt aggódnak, hogy a Facebook kockára tehette felhasználói adatainak biztonságát, korlátozta a fogyasztók választási lehetőségeit és megemelte hirdetéseinek árait.

Erről Fekete-Győr András, a párt elnöke beszélt.