media1.hu cikkei

A szerző cikkei a Media1.hu-n:

Index, szolgálati közlemény

Nincs vezérigazgatónk, mi is csak keveset tudunk – Kitett az Index egy szolgálati közleményt, majd egy időre leállt az oldal, de csak műszaki hiba okozta a problémát

Dull Szabolcs, az Index főszerkesztője azt írta a leállás előtti közleményében, ők is csak akkor értesültek a 2. vezérigazgató távozásáról, amikor a sajtó. A leállás, amely az Indexen kívül a port.hu-t, a totalcar.hu-t és a velvet.hu-t is érintette, a hivatalos információk szerint műszaki problémák miatt következett be.

Behaviour magazin

Tulajdonost vált a BEHAVIOUR magazin

Sziebig Andrea, a lapot eddig megjelentető IT-Business Publishing Kft. ügyvezetője a Media1-nek elmondta, hogy a tulajdonosváltás ellenére a lapot a megszokott szerkesztői csapat készíti majd. A vevő egy meg nem nevezett pénzügyi befektető.

Az Index.hu szerkesztőségének bejárata

Máris távozik az Index egy hete kinevezett vezérigazgatója

Az Index.hu Zrt. pénzügyi helyzetét megismerve Ződi Zsolt arra jutott, hogy a szükséges változtatások véghez vitele túl nagy feladat lenne számára. Nem lesz utódja, vezérigazgató nélkül próbálják megoldani a cashflow problémákat.

19. ARC közérzeti kiállítás, 1. díj – Puskás Marcell: Unikoris (a képen jobbra)

Kiírták a 20. ARC plakátpályázatot

Július végig várják a pályamunkákat arról, hogy hová tart a világ. Most is szükségük van közösségi támogatásra, hogy a köztéri plakátkiállítást meg tudják tartani.

Az új Paula és Paulina (La usurpadora)

Érkezik Az új Paula és Paulina

Kevesebb mint hét múlva a 2019-ben forgatott új 25 résszel az RTL Gold képernyőjén folytatódik az 1998-ban bemutatott, világhírű mexikói sorozat, ami annak idején Magyarországon is óriási sikerrel futott.

Minority Right Group Europe - Fejlesztési Újságírói Díj

Átadták a Fejlesztési Újságírói Díjat

Neuberger Eszter, a 444 munkatársa nyerte a Minority Rights Group Europe által alapított Fejlesztési Újságírói Díjat, még az Abcúgon megjelent riportjaiért. Különdíjat kapott Földes András, az Index újságírója, valamint Fabók Bálint (G7) és Hatala Noémi (Partizán), valamint a zsűri kiemelt több más magas színvonalú munkát is.

Kun Zsuzsa, Kuni, az RTL Klub Reggeli című műsorának rendezője

Gyászol az RTL Magyarország és a magyar tévés világ

Meghalt Kun Zsuzsa, az RTL Klub Reggeli című műsorának szülőanyja, illetve néhány M1-es, TV2-s és ATV-s tévéműsor, köztük a NÉVshowr, a Frizbi, a Friderikusz Show, a Koóstoló, a Dáridó, Szuperbuli, a Pasik és több más műsor rendezője.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások