Marschall Péter

Elhunyt Marschall Péter

A Paprika Latino Studio televíziós gyártócég tulajdonosaként számos nagysikerű tévés produkció sikerében volt szerepe.
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: tumblr
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: whatsapp
Megosztás itt: skype
Megosztás itt: email

Meghalt Marschall Péter tévés producer, a Paprika Latino Studio cég alapító tulajdonosa – írja az Indirekt.  Marschall Péter hosszan tartó súlyos betegség következtében hunyt el, mindössze 47 éves volt.

Szervezete tegnap adta fel a harcot a súlyos kórral vívott harcot.

Marschall Péter a Paprika Latino Stúdió cég alapító tulajdonosaként, producerként többek között olyan nagysikerű műsorok közreműködésében bábáskodott mint a Hal a tortán, a The Voice vagy az Éden Hotel.

Az Indirekt azt írta: a producer az első perctől kezdve, mióta kiderült, hogy súlyos betegség támadta meg, végig hitt a gyógyulásában. Fél éve el kellett távolíttatni az egyik lapockáját, azonban az agresszív kór visszatért, ezért amputálni kellett az egyik karját. Facebook-oldalára akkor ezt írta: egy karral kevesebb, de egy eséllyel több.

Ebből is látszik, hogy a tévés egészen élete végig meg tudta őrizni derűlátását.

A 47 éves tévésnek öt gyermeke volt. Ők és felesége is gyászolja őt.

A Paprika Studios Facebok-bejegyzésben emlékezik Marschall Péterre.

Azt írják:

Fájdalommal tudatjuk, hogy barátunk és kollégánk, Marschall Péter, a Paprika Studios alapítója, aki nem csak álmodozó volt, hanem álmait valóra is váltotta, ma reggel elhunyt. Az élet iránti szenvedélye és a gyógyulásba vetett hite egy pillanatra sem ingott meg. Fantáziája, találékonysága és elkötelezettsége tette lehetővé e cég megszületését. Családjának sok erőt kívánunk ezekben a nehéz időkben. Nyugodjék békében. Pura Vida Péter!”

Borító: Marschall Péter televíziós producer, a Paprika Lationo Studio cég tulajdonosa
Szóljon hozzá!