
444: megszűnhet a Lokál és a Ripost, elbocsátások várhatók a megyei lapoknál
További átalakítás vár a fideszes médiaholdingra, legalábbis a 444 vasárnap megjelent cikke szerint, mely egyébként korábban már tagadott információkat közöl újként.

További átalakítás vár a fideszes médiaholdingra, legalábbis a 444 vasárnap megjelent cikke szerint, mely egyébként korábban már tagadott információkat közöl újként.

Elbukta Baját a Fidesz, erre a Bácskai Napló című, korábban médiamanipuláció miatt kétes hírű országos ismertséget szerzett önkormányzati lap a sajtószabadság nagy barátja lett, és egy bocsánatkéréssel letudná, hogy pár hete hamis fotókkal igyekezett ellenszenvessé tenni a nem fideszes jelölteket. Elmagyarázták azt is, ők hogyan emlékeznek a történtekre.

Bár a SZER magyarországi visszatérésére várhatóan 2020-ig még várni kell, a következő hetekben az Első Pesti Egyetemi Rádió a legendás Szabad Európa Rádió 1956-os adásait újra sugározza a nap 24 órájában, méghozzá mindent pont úgy, ahogy az eredetileg is elhangzott a forradalom és szabadságharc kitörésének idején.

Arról a négy városól van szó, ahol korábban megszűnt a Rádió 1 médiaszolgáltatási jogosultsága, és mivel még folyamatban volt a Médiatanács amúgy nem túlságosan nagy versennyel párosuló pályázata, egy ideig illegálisan, kalózadásként szólt az adás a nyáron.

A gasztroműsor minden hétvégén jelentkezik, egészen karácsonyig.

Korábban a hvg.hu-nál vezette a belpolitikai rovatot, azt megelőzően a HírTV-nél volt belpolitikai főszerkesztő.

A 12 év után távozó szakember utódja az ACG Reklámügynökségtől érkezett az SAP magyarországi és dél-kelet-európai régiós kommunikációs vezetői székébe.

Az X-Faktor hétvége a magyarázat.

Megkapta a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyását a fúzió: ezzel Magyarország legnagyobb online kereskedője jöhet létre.

Nyilvánossá vált a főszerkesztő-helyettesek személye, és az is, hány oldalas lesz az új napilap. Kerényi György főszerkesztő szólt arról is, hogy őket nem zavarná, ha mellettük ott maradna a Lokál, mert versenypártiak.