A Képviselői Irodaházban az újságírók számára kijelölt terület

Beperlik Kövér Lászlót és az Országgyűlés Hivatalát a sajtókarám miatt

Az Azonnali.hu azért perli az Országgyűlés elnökét és az Országgyűlés Hivatalát, mert az internetes oldal szerint Kövér László és a hivatal törvénybe jogellenesen akadályozza a sajtó működését a parlamentben.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin
Share on whatsapp
Share on skype
Share on email

Honlapján jelentette be az azonnali.hu hétfőn, hogy beperli Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét, amiért a politikus az Azonnali szerint az országgyűlési törvény ellenére korlátozza az Országgyűlés ülésének sajtónyilvánosságát, illetve a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit.

Az Azonnali szerint az újságírókat korlátozó új szabályok, illetve például a nagy port kavart sajtókarám esetében pontosan ez történik.

Az Azonnali a fideszes politikus mellett perbe fogja az Országgyűlés Hivatalát is. A perben az Országgyűlés Hivatala az első rendű alperes, míg Kövér László házelnök másodperű alperesként szerepel.

A keresetet a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon nyújtották be. A perben Schiffer András ügyvéd (mellesleg volt LMP-s parlamenti képviselő) képviseli a szerkesztőséget. A keresetben a sajtóirodának az engedélykérelmet elutasító döntéseit támadják, és az új házelnöki rendelkezést, ami alapján ezek az elutasító döntések születtek.

Az internetes oldalt felbőszítette, hogy a sajtókarám miatt már annyira sem tudnak mozogni munkatársaik az Országgyűlés épületében, ahogyan korábban lehetett. Bár az új, szigorított szabályokban is van egy kiskapu, ugyanis a parlament sajtóirodájától lehet külön engedélyt kérni az olyan helyeken való felvételkészítésre, ahol amúgy nem szabadna videózni, de az oldal erre irányuló kérelmét az Országgyűlés sajtóirodája elutasította.

Az Azonnali annyit kért, hogy hadd videózzanak ott, ahol eddig is lehetett, az eddigi – legfeljebb körülbelül 6-7 méter hosszú – sajtófolyosón, és hadd készítsenek hangfelvételt a parlamenti üléstermet övező folyosókon tett politikusi nyilatkozatokról.

A házelnöki rendelkezés egyébként – bár általános jellegű szabály – nem minősül jogszabálynak, viszont az Azonnali szerint ettől még meg kell felelnie a „gránitszilárd” alkotmánynak, amely alapján Magyarországon biztosítani kell a sajtószabadságot.

Az Azonnali ügyvédje arra is hivatkozik a keresetben, hogy az Országgyűlésről szóló törvény előírásai alapján a házelnök nem hozhat olyan rendelkezést, amely az Országgyűlés ülésének nyilvánosságát, a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit kizárná. A honlap szerint egyébként az olvasók tájékozódáshoz fűződő joga is sérült a sajtókarám bevezetésekor, hiszen a parlamenti képviselőket a munkahelyükön közügyekben nem tudják megkérdezni a médiamunkások.

A sajtókarámról ide kattintva érhetők el a Media1 korábbi írásai.

Borító: A Képviselői Irodaházban az újságírók számára kijelölt terület. Fotó: Korózs Lajos

Szóljon hozzá!