fbpx
Kúria

A Kúriához fordul a Népszava

A Népszava szerint hibás ítéletet hozott a Fővárosi Ítélőtábla, amikor a KDNP-s Vejkey Imre számára kedvező módon ellenkezőjére változtatta az elsőfokú ítéletet a Pápai Gábor által rajzolt, az Operatív Törzs kommunikációját kifigurázó karikatúra kapcsán indult személyiségi jogi perben.

A Népszava a szombati számában és internetes oldalán közölte, hogy felülvizsgálati kérelmet nyújt be a legfelsőbb bírói fórumhoz, mivel kitart abbéli álláspontja mellett, hogy a lap munkatársa, Pápai Gábor karikaturistája tavaly áprilisban megjelent, Jézus Krisztust és Müller Cecília országos tiszti főorvost ábrázoló karikatúrája nem a keresztény vallás és a hívő emberek ellen irányult, hanem az Operatív Törzs sokszor ellentmondásos, sajátos nyelvezetű kommunikációját figurázta ki.

Mint arról a Media1 már beszámolt: elsőfokon a Fővárosi Törvényszék a napilapnak adott igazat a KDNP-s honatyával szemben, aki a keresztény közösség tagjaként indított személyiségi jogi pert a lap ellen. A bíróság akkor még arra jutott, a rajz közéleti szereplőt figuráz ki, a karikatúrának pedig műfaji sajátossága, hogy valakit kigúnyol, amit a közszereplőknek tűrniük kell. Nem így látta a Fővárosi Ítélőtábla június közepén a másodfokú ítéletben: a bírói tanács szerint az olvasók a képet látva akár arra is gondolhatnak, hogy a rajz a valláson gúnyolódik, sértheti az érzékenységüket, ezért Vejkey Imre KDNP-s honatya számára 400 ezer forint sérelemdíjat ítélt meg, továbbá bocsánatkérésre kötelezte a lapot, aminek egyébként határidőre eleget is tett a lap.

A Népszava elnézést kérő grafikája a karikatúra helyén
A Népszava elnézést kérő grafikája a karikatúra helyén

Az ügy kapcsán nemrég a Media1 podcast- és rádióműsorának vendége volt Pápai Gábor, a rajz készítője, valamint Kocsi Ilona, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) újonnan megválasztott elnöke is megszólalt az ügyben a műsorban. A velük készült beszélgetés itt hallgatható meg.

További hírek a Media1-en! Iratkozzon fel hírlevelünkre és kövessen bennünket Facebookon is!

Borító: A Kúria bejárata a Markó utcában. Fotó: Szalay Dániel / Media1
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások