Origo.hu plakát

Helyreigazítást közölt az Origo a Media1-ről

Miután az Origo ellen már végrehajtást rendelt el a bíróság, amiért hónapokon át szabotálta a jogerős ítéletet, mely helyreigazítás közlésére kötelezte.

Több mint egy évvel azután, hogy hazugságokat közölt az Origo arról, kinek az érdekeltségébe tartozik a Media1, illetve több mint fél évvel azután, hogy a Fővárosi Ítélőtábla még 2021.02.25-én meghozta jogerős ítéletét, és 15 napon belüli helyreigazításra kötelezte a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) lapját, mely azonban azt szabotálta, az idén július végén a lap ellen elrendelt végrehajtási eljárás eredményeként most szombaton (szeptember 11-én) a lap mégiscsak eleget tett a bíróság ítéletének, és közzétett egy helyreigazító közleményt. A közleményben azt kellett elismerniük, hogy valótlanul állították, hogy a Media1 úgymond Varga Zoltán, a 24.hu tulajdonosának érdekeltségébe tartozik.

A szombat délutáni sziesztaidőben az alábbi tartalmú helyreigazítást tette közzé az Origo.hu a nyitóoldalának egy kevésbé szem előtt lévő, csak többszöri görgetéssel elérhető részén:

Az Origo nyitóoldala a Media1.hu-val kapcsolatos helyreigazítás részletével
Az Origo nyitóoldalán közölt  helyreigazítás

Az eredeti, valótlanságot tartalmazó cikkben ez a szöveg jelent meg:

Helyreigazítás

A 2020. szeptember 4. napján a „Kilenc nappal a főszerkesztő kirúgása előtt megalapították az indexesek azt a céget, amely az új oldalukat létrehozza” címmel megjelent cikkünkben megalapozatlanul állítottuk, hogy a Media1 a 24.hu tulajdonosának, Varga Zoltánnak az érdekeltségébe tartozik.

Helyreigazítás az Origón a Media1 kapcsán
Helyreigazítás az Origón a Media1 kapcsán

Szalay Dániel, a Media1 tulajdonosa és főszerkesztője elmondta:

„Az Origo az elmúlt időszakban többször is hazugságokat közölt a Media1-ről, például azt, hogy úgymond nem én vagyok a lapom tulajdonosa. Állításaikat rövid időn belül átvette több más kormánypárti lap is. A kormányközeli lejáratógépezet, a KESMA jónéhány lapja emiatt már több pert is elvesztett a bíróságon. Az Origo is pert vesztett idén tavasszal jogerősen a Fővárosi Ítélőtáblán a most helyreigazított írása kapcsán, azonban hozzáállásukra jellemző, hogy ahelyett, hogy legalább ekkor eleget tettek volna az ítéletnek, mely helyreigazításra kötelezte őket, hónapokig szabotálták azt, vagyis nem közölték a korrekciót. Ezt megelégelve kértem végrehajtó kirendelését a bíróságtól, aminek a bíróság eleget is tett. Miután elindult a végrehajtási eljárás, és ennek részeként a végrehajtó is felszólította a lapot a bírósági ítélet betartására, a Gábor László főszerkesztette lap mégiscsak leközölte a helyreigazító szöveget, ezzel valójában beismerve, hogy hazudtak. Nem csak azt tartom felháborítónak, hogy az Origónál és több KESMA-terméknél nagyüzemben folyik a hírhamisítás, hanem azt, hogy amikor pert vesztenek, még ekkor is végrehajtót kell küldetni annak érvényre juttatása érdekében. Jellemző az is, hogy a helyreigazítást, melyet az origo.hu nyitóoldalán is közölni kellett 24 órán át, a főoldalon csak hosszas lefelé görgetés után elérhető részen találtuk meg, és azt is olyan időpontban, szombaton, amikor vélhetően kevesebben észlelhetik. Nyilvánvalóan a lap valójában most sem akar tiszta vizet önteni a pohárba.”

Szalay hozzátette:

„Elszomorít az is, hogy egy másik pert is indítottam tavaly egy nagyon hasonló tartalmú valótlanság miatt az Origo ellen, és abban az ügyben a Kúria azt állapította meg: az, hogy ki van a lap mögött, szerinte nem tényállítás, hanem úgymond vélemény, márpedig a véleménynyilvánítást a tényállításokkal ellentétben az ítélet értelmében nem kell helyreigazítani, akkor sem, ha valótlanságról van szó. A Kúria abban az esetben nem csak hogy zöld lámpát kapcsolt egy álhír terjesztése kapcsán, de még lapunkat, a lejáratni próbált felet kötelezi a jelentős per- és illetékköltség viselésére. Felháborító, hogy a mai Magyarországon megtörténhet az, hogy még annak a félnek kell bármit is fizetnie, amelyikről a súlyos valótlanság megjelent, nem pedig annak, aki egyértelműen hazudott, károkat okozva. Szégyen, hogy miközben számos megyei lapot is helyreigazításra köteleztek jogerős ítéletek ebben az ügyben, az Origo, akitől a valótlanság a megyei lapokban származott, azt az ügyet végül megúszta, pedig a mostani, végül helyreigazíttatott szöveghez nagyon hasonlóan akkor is azt igyekeztek elhíresztelni, hogy valójában nem én vagyok a saját lapom, a saját cégem tulajdonosa.”

A Media1 tulajdonosa hozzátette: azok után, hogy néhány hónapja előfordulhatott, hogy őt és a Media1 egyik tudósítóját, Ruszin Zsoltot nem engedték belépni a Kúriára az egyébként nyilvános bírósági tárgyalásokra, illetve ítélethozatalra (az egyik per a Médiatanács ellen folyt, a másik a NAV ellen), ő már nem lepődik meg semmin. „Az legalább jó hír, hogy a mostani esetben hosszas folyamat végeként végül mégis sor került a helyreigazítás közlésére. Ebben az ügyben az Origo kiadója nem csak az elvesztett per valamennyi költségét kénytelen fizetni, de a végrehajtással összefüggésben eddig felmerült további pluszköltségeket (ügyvédi díj, illeték stb.) is, melyeket mostanáig nekünk kellett meghiteleznünk” – tette hozzá Szalay.

Még több hír érhető el a Media1-en. Csatlakozzon hozzánk Facebookon, valamint iratkozzon fel hírlevelünkre is!

Borító: Origo-plakátok Budapesten. Fotó: Ladányi András / Media1

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások