Mint arról korábban videós beszámolóval is beszámoltunk, június 3-án a Készenléti Rendőrség megakadályozta, hogy a Media1 tudósítója, Ruszin Zsolt ismert adószakértő-adójogi szakújságíró beléphessen az Igazságügyi Palota, azaz a Kúria Markó utcai épületébe Budapesten, hogy ott tudósítást készíthessen egy magánszemély és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közötti adójogi vita kapcsán egy ítélethirdetésről.
Tudósítónk a Kúria sajtóosztályán keresztül már hetekkel korábban (május 17-én) regisztrálva és írásban vissza is igazolták, hogy leadják a nevét a belépéshez. Az általunk közzétett videón azonban jól látszik, hogy Ruszinnak meglehetősen zavaros magyarázatokat adtak a rendőrök és a rendészek arra, miért akadályozzák tudósítónk munkavégzését, tudósítását, azaz azt, hogy egyáltalán beléphessen az ítélethirdetést megelőzően az épületbe annak ellenére, hogy hetekkel korábban regisztrálva lett az ítélethirdetésre, hogy onnan a sajtótörvényben foglalt jogaival élve tudósítást adhasson le.
Egyébként ugyancsak nem léphetett be aznap a Kúriára a Klubrádió és az NMHH közötti per tárgyalására Szalay Dániel, lapunk főszerkesztője. Esetében arra hivatkoztak, hogy még nem telt el 24 óra a regisztrációs kérelme és a tárgyalás időpontja között, csupán 19 óra. Lapunk azonban a 24 órás regisztráció kötelezővé tételének jogszerűségét is vitatja, tekintettel arra, hogy előfordulhatnak olyan esetek, amikor egy bírósági tárgyalás időpontja csak késve derül ki, és ebben az esetben az alaptörvény és a nemzetközi egyezmények sérelmével jár, ha a bírósági tárgyaláson nem lehet jelen a sajtó. A nyilvánossághoz, a sajtó jelenlétéhez egyébként a peres feleknek is joga van. A rendőrök nem tudtak olyan jogszabályt említeni, mely a 24 órás regisztrációt előírná.
Az esetet lapunk a sajtószabadság elleni újabb támadásként értékelte, ezért a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogászainak közreműködésével – egyelőre Ruszin Zsolt ügyében – az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalánál tettük panaszt a rendőrség ellen, amiért érvényes és visszaigazolt regisztráció ellenére Ruszin Zsolt beléptetését megakadályozták.
Több jogsértés is megvalósulhatott
A beadványban előadtuk, hogy megsérült az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdése által biztosított jogunk a szólás- és véleménynyilvánításhoz, a tárgyalásról és az ítélethirdetésről való távoltartásunk miatt nem volt lehetőségünk az eseményről cikket írni, az ott elhangzottakat értékelni, a nyilvánossággal megosztani. Megsérülhetett továbbá Ruszin Zsolt az Alaptörvény II. cikke által védett emberi méltósághoz fűződő joga akkor, amikor a tudósítói munkáját megakadályozó hatósági fellépésre úgy került sor, hogy az álláspontunk szerint jogalap nélküli jogkorlátozás jogszabályi hátterére, annak indokoltságára érdemi magyarázatot többszöri kérés ellenére a rendőrség nem adott, a bepanaszolt szerv munkatársai hol kifejezetten kioktató hangnemben, hol a kérdéseket, felvetéseket ignorálva, hol pedig irreleváns választ adva jártak el.
Hivatkoztunk továbbá a rendőrségi törvényre, mely szerint a rendőr köteles az intézkedés célját szóban közölni. Hivatkozunk az Alaptörvény IX. cikk (2) bekezdésére, mely szerint „Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit”, valamint ugyancsak hivatkoztunk arra, hogy a tárgyalás nyilvánosságának korlátozásával a peres felek nyilvános tárgyaláshoz való joga is sérült, melyet az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése garantál. Ugyancsak hivatkozunk arra, hogy a 2016. évi CXXX. törvény 231. paragrafusa szerint a felek közötti bírósági tárgyalásokat, ha csak törvénye eltérően nem rendelkezik, nyilvánosan tárgyaláson bírálják el, ahogy a tárgyaláson hozott ítéleteket is nyilvánosan hirdetik ki, valamint a jogszabály biztosítja a felvételkészítés lehetőségét is, meghatározott szabályok szerinti módon.
A ténylegesen a Media1 tudósítója által beadott panaszbeadványban arra kérjük a Alapvető Jogok Biztosát, hogy folytasson le eljárást, készítsen jelentést a történtekről, és állapítsa meg, hogy a rendőrség megsértette Ruszin Zsolt alapvető jogait. Indítványoztuk továbbá, hogy az Alapvető Jogok Biztosa kezdeményezze, hogy szervezzenek képzést a bíróságokon szolgálatot teljesítő rendőröknek a beléptetés rendjéről, megtagadásának feltételeiről, az ezzel összefüggő egyéb kérdésekről.
Az ügy előzményeiről itt érhető el korábbi részletes cikkünk.
Még több tartalom érhető el a Media1-en! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon, valamint iratkozzon fel napi hírlevelünkre is!
Borító: Készenléti rendőrök akadályozzák a Media1 tudósítóit 2021.06.03-án, hogy beléphessenek a Kúria épületébe. Fotó: Szalay Dániel (mobiltelefonos felvétel)