Mediaworks

SzegedMa képernyőkép

Megszűnik a SzegedMa

Tizennyolc év után alakul így a szegedi Fidesz-közeli portál sorsa. A lapot lényegében az adófizetők pénzéből működtették.

Vujity Tvrtko, az ATV Csoport amerikai tudósítója.

Vujity Tvrtko: A TV2 kérjen bocsánatot azoktól, akiket azért aláztak meg, mert nem voltak hajlandók csalni és hazudni

Vujity Tvrtko a Media1 megkeresésére azt mondta: nem érez elégtételt a TV2 mostani Naplójának megszüntetése miatt, mert annak szerinte nem volt köze az eredeti műsorhoz. A korábbi, tizenkét évvel ezelőtt ellehetetlenült eredeti Napló riporter-műsorvezetője és a TV2 egykori alapító munkatársa szerint ugyanakkor fontos emberi gesztus lenne, ha a TV2 bocsánatot kérne azoktól az egykori munkatársaitól, akiket azért aláztak meg, mert nem voltak hajlandók csalni és hazudni. Tvrtko azt is mondta, szerinte Szalai Vivien egykori hírigazgató sorsa a hatóságokra tartozna. A csatorna nem sokkal azután döntött a műsor megszüntetéséről, hogy Tvrtko áprilisban azt kérte a TV2-től: hagyjon fel a Napló név használatával.

A HírTV új székháza az Angol utcában Budapesten. Fotó: Ladányi András, Media1

„Nem állunk kapcsolatban Nyasinellával” – Álhírt terjeszt a HírTV és az Origo a Szivárvány TV-ről

A Fidesz-közeli HírTV és az Origo azt állította, hogy egy, a TISZA Párthoz közelálló homoszexuális aktivista, Nyasinella lehet a Szivárvány TV műsorvezetője. Az egyelőre továbbra is médiahatósági engedélyére váró LBMTQI tévécsatorna alapító-tulajdonosától a Media1 megtudta: ezúttal is fake newst terjesztett a két kormányközeli médiavállalat. Pataki Tamás szerint bosszúhadjárat lehet a háttérben. Megtudtuk azt is: már a héten sor kerülhet a HírTV egyik műsorvezetője elleni rendőrségi nyomozás kapcsán az első kihallgatásra.

Palányi Nóra, a HírTV Paláver című műsorának új műsorvezetője, Lentulai Krisztián utódja

Valótlanságot közölt az Index a HírTV-s Palányi Nóra állításai alapján – helyreigazítást kér a Media1

Az Index Palányi Nóra állításaira hivatkozva azt írta, hogy a HírTV műsorvezetője csak az internetről értesült a Pataki Tamás által ellene tett rendőrségi feljelentésről. Ennek azonban ellentmond, hogy a Media1 a témával kapcsolatos cikke előtt több alkalommal, egyszer több mint 30 percig, egyszer pedig közel 3 percig beszélt a nővel telefonon és sms-váltásokra is sor került. A Media1 álláspontja szerint az Index írása valótlanságot és több ellentmondást is tartalmaz. Palányi Nóra nem először állít valótlanságokat: néhány éve Gréczy Zsoltról is olyan kijelentéseket tett az Origónak, ami miatt a NER-lapot helyreigazításra kötelezte a Fővárosi Ítélőtábla.

rendőrség, rendőrautó

Nyomozást rendelt el a BRFK a HírTV-s Palányi Nóra ügyében

A Media1-hez eljuttatott rendőrségi értesítés szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozást rendelt el zaklatás vétségének megalapozott gyanúja miatt Pataki Tamás, a jelenleg engedélyeztetés alatt álló LMBTQ-csatorna, a Szivárvány TV tulajdonosának feljelentése alapján. Az ügyben Palányi Nóra, a HírTV műsorvezetője érintett, aki korábban a Media1-nek tagadta Pataki állításait.

Palányi Nóra, a HírTV Paláver című műsorának új műsorvezetője, Lentulai Krisztián utódja

Egy feljelentés szerint leköpte a HírTV-s Palányi Nóra a Szivárvány TV tulajdonosát – a műsorvezető ezt tagadja

A BRFK mellett a Media1-hez is eljuttatta Pataki Tamás médiavállalkozó – a jelenleg engedélyeztetés alatt álló Szivárvány TV tulajdonosa – azt a feljelentést, amelyet Palányi Nóra, a HírTV műsorvezetője ellen tett még kedden. A dokumentum szerint a műsorvezető a tévécsatorna székhelyének udvarán nyilvánosan ordítozott vele, leköpte, megalázta, megfenyegette, valamint az LMBTQ-közösségre nézve sértő kijelentéseket tett, ugyanakkor Palányi a Media1 megkeresésére azt mondta, szerinte a médiavállalkozó állításai valótlanok és ezt a későbbiekben be is fogja bizonyítani a rendőröknek.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Sütibeállítások