fbpx
Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt szónokol az ellenzék 2022.03.15-i nagygyűlésén

Márki-Zay Péter pert nyert a közmédia és a 888 ellen

Az M1 Híradója és a Fidesz-közeli médiaholdinghoz tartozó 888 olyan állításokat közölt, amelyeknek éppen az ellenkezője igaz.

Első fokon, nem jogerősen elveszítette a Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt által indított sajtópereket a közmédia és a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) / Mediaworks portálja, a 888.hu – számolt be az ítéletről a hvg.hu.

Litresits András, a Márki-Zayt képviselő ügyvéd a portálnak elmondta: az M1 Híradó adásában és a 888.hu honlapon olyan állításokat tartalmazó közlések jelentek meg az összellenzéki miniszterelnök-jelöltre vonatkozóan, amilyeneket ő a hivatkozott lakossági fórumon valójában nem mondott – sőt, éppen az ellenkezőjét mondta.

A 888 el sem ment a bírósági tárgyalásra

Bár a 888.hu szerkesztősége és kiadója március 8-án átvette az idézést a tárgyalásra, azon nem jelent meg és ellenkérelmet sem adott be. A közmédia képviselője, bár megjelent,

de nem tudta igazolni, hogy Márki-Zay mikor és hol mondott olyat, amit a Híradóban január 12-én idéztek tőle.

Az alábbi volt a perelt idézet:

„Igenis el kell fogadni, hogy sürgősségi vagy éppen szülészeti ellátás ne legyen a vidéki városokban, vagy akár falvakban élők közelében”.

A december 15-i, kiszombori fórumon elhangzottak azonban

a bíróság szerint pont az ellenkezőjét igazolják, ezért a Fővárosi Törvényszék nem jogerős ítélete szerint helyreigazítást kell közölniük.

Így kell kinézniük a helyreigazításoknak

A közmédiának és a 888.hu-nak az alábbi helyreigazításokat kell majd közzétennie az ítélet jogerőre emelkedése után.

M1 Híradó:

„2022. január 12. napján a Híradó című műsorunk Leépítene vidéken Márki-Zay című hírblokkjában valótlanul híreszteltük, hogy dr. Márki-Zay Péter leépítené az egészségügyi ellátórendszert és tömegesen záratna be szülészeti és sürgősségi osztályokat”.

888.hu:

„A 2022. január 12. napján megjelent Márki-Zay Péter sürgősségi ellátásokat és szülészeteket zárna be vidéki városokban című cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy dr. Márki-Zay Péter sürgősségi ellátásokat és szülészeteket zárna be a vidéki városokban, továbbá valótlanul állítottuk, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltje számos vidéki településen építené le az egészségügyi ellátórendszer különböző elemeit”.

A portál emlékeztetett, hogy az elsőfokú ítélet ellen annak írásba foglalását és kézhez vételét követő 15 napon belül a két elmarasztalt fél fellebbezhet, viszont már az is biztos, hogy csak az április 3-án esedékes országgyűlési választás után születhet jogerős döntés.

Ugyanebben az ügyben, mint arról lapunk is beszámolt, a gondola.hu nevű portál peren kívül lehozta a helyreigazítást, mielőtt a bírósági tárgyalásra sor került volna.

Frissítés
Most már biztos, hogy az M1-en nem lesz látható a helyreigazítás április 3-ig, ugyanis az MTVA közölte az MTI-n keresztül, hogy fellebbez az ítélet ellen, és kitart a műsorban elhangzottak mellett.

Ha feliratkozik a Media1 Telegram-csatornájára, sosem marad le a híreinkről!

További híreket talál a Media1-en! Csatlakozhat hozzánk a Facebookon és a Twitteren, valamint feliratkozhat a hírlevelünkre is!

Boríŧó: Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt szónokol az ellenzék 2022.03.15-i nagygyűlésén. Fotók: Malatinszky Dávid
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások