
A támogatók számában a Telex már lepipálta az Indexet
Nyolc nap alatt 30 ezer támogatót gyűjtöttek össze.

Nyolc nap alatt 30 ezer támogatót gyűjtöttek össze.

A kormánypárti publicista az Azonnalinak adott interjúban azt mondta, büszke arra, hogy ezt a rendszert szolgálja, elmesélte, hogyan és miért cselezte ki a lakástörvényt, hogy ingatlanhoz juthasson a Budai Várban, de az Index körüli történésekről is elmondta a véleményét és szó esett a beszélgetésben Simicska Lajosról is.

Az online rádió eddigi harminc csatornája mellé került be a négy újabb csatorna.

A 444 találata szerint a megújuló Index homlokegyenest másként írt a kormányhoz közeli személyről mint a nemrég távozó régi stáb, mely annak idején leleplező jellegű írást közölt a kormánymédiában rendszeresen megszólaltatott, számos vicces Coub-videóból is ismert Nógrádiról.

Az RTL Most+ platform különböző exkluzív tartalmakat kínál, valamint a televíziós premierekhez képest egyes sorozatok hamarabb láthatók. Sok esetben az egyes szériák kizárólag ezen a felületen láthatók.

Egy nap alatt három pert is nyert Gréczy Zsolt kormányközeli lapokkal szemben.

Az Origo most megvalósult látványbeli megújításához kapcsolódóan elkészült reklámfilm szerint ha valaki még egy nagy esőben csatangolva is képes az Origót bújni a mobiltelefonján, és nem félti emiatt a mobiltelefonját sem, azt könnyen megjutalmazhatja az élet.

Az öt történetet elmesélő magyar szkeccsfilm forgatása szeptemberben kezdődik, a premier jövő tavaszra várható. A film stábjához már 70-en csatlakoztak.

A díjat odaítélő német szervezet egyúttal szolidaritását fejezi ki a lapot tavaly decembertől idén július közepéig irányító főszerkesztőnek.

Kedd reggel, nem sokkal ezelőtt elindult Magyarország legújabb, híreket, cikkeket, audio és videós tartalmakat közlő oldala. Felfedték az állandó stábtagok névsorát is, melyben felbukkan Kerényi György, a Pesti Hírlap volt főszerkesztőjének és Szalai Bálint múlt hónapban távozó indexesnek is a neve.