fbpx
Tarnay Kristóf Ábel, a Hódpress alapító-főszerkesztője búcsúzik

Távozik a Hódpress alapító főszerkesztője

Tarnay Kristóf Ábel, az idén indult új hódmezővásárhelyi városi internetes lap távozó főszerkesztője azt is bejelentette, hol folytatja karrierjét ezután, és hogy ki veszi át a lapja irányítását.

Búcsúcikket tett közzé szerdán késő délután Tarnay Kristóf Ábel, az idén év elején indult Hódpress hódmezővásárhelyi városi internetes lap főszerkesztője.

Tarnay Kristóf Ábel az oldalon közzétett utolsó írásában közölte, a napok óta futó álláshirdetéssel valójában már az ő utódját keresték, mivel október elsejétől átigazol a Pénzcentrum portálhoz.

A főszerkesztő közölte azt is, hogy a Hódpresst egyelőre Bottyán Róbert fogja vezetni megbízott főszerkesztőként.

A leköszönő főszerkesztő reményét fejezte ki, hogy egy színvonalas, igényes lapot sikerült felhúzni január óta lényegében a semmiből.

„Sok klassz anyagunk született, az olvasottság is szépen kúszik felfelé és sok értesülésünket átvette már az országos média is. A Hódpress előtt hosszú út és rengeteg lehetőség áll még, ehhez a kollégáimnak nagyon sok sikert, erőt, kreativitást és kitartást kívánok! Egy szuper csapattal dolgozhattam együtt, ezúton is nagyon köszönöm nekik a közös munkát” – írta a távozó főszerkesztő.

A Hódpress önkormányzati lap, kifejezetten helyi és régiós hírekre fókuszál. A lap legutóbb akkor került be a Media1 hírei közé, amikor az MTVA riportot közölt arról, hogy Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester levelet írt a lapnak, de azt véletlenül az MTVA-nak és az MTI-nek is elküldte. A városvezető politikus az augusztus végén nyilvánossá vált levélben azt nehezményezte, hogy a Hódpressen nem jelent meg egy hír egy helyi vizi-sportos eseményről. Később Tarnay Kristóf Ábel közölte a Media1.hu-val, hogy a történtek épp azt bizonyítják, hogy az általa irányított lap nem politikai irányítás alatt működik, hiszen akkor nem lenne ok, hogy ilyen, elégedetlenséget kifejező levél szülessen a város vezetőjétől, hiszen a polgármester épp azt kérte, hogy a városi eseményekről pártoldaltól függetlenül számoljon be a lap, tehát ne hagyjanak ki valamit azért az események közül, mert az esetleg kormánypárti kötődéssel bír. Az ügy részleteiről ITT írtunk bővebben.

További híreket találhat a Media1-en.

Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások