
Kinyomtatták a Direkt36 oknyomozó portált
A Direkt36 oknyomozó portál úgy döntött, ezentúl nyomtatásban is megjelenteti tartalmait, hogy így bővítse elérését.

A Direkt36 oknyomozó portál úgy döntött, ezentúl nyomtatásban is megjelenteti tartalmait, hogy így bővítse elérését.

Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója úgy véli, a leköszönő elnök arra használhatná az internetes oldalát, hogy még nagyobb káoszt teremtsen az Amerikai Egyesült Államokban, ahol szerdán támadás érte a Capitolium épületét Trump szavainak hatására.

A kormányközeli publicista azt állítja, támogatói már kifizették helyette a bíróság által megítélt sérelemdíjat Hadházynak, ám a képviselő szerint ez egyrészt nem igaz, másrészt Bayernek magának kell végrehajtania az ítéletet és rendeznie tartozását.

A dizájnváltás célja az oldalak felhasználóbarátabbá tétele és a könnyebb átláthatóság.

Távozik Bánkúti Sándor, Czerkl Gábor, valamint Trenka Attila és Aradi László és a fotó rovat vezetője, Isza Ferenc is. Mindegyiküket a tavaly nyári szétesés után vette fel az Index. Az elismert, hosszú évek óta a szakmában lévő fotósok egyike sem maga kezdeményezte a változást. Felhívtuk a vezérigazgatót is, hogy az okokról érdeklődjünk.

Az új podcast sales house-t a Betono Studiós Hampuk Richárd alapította.

Ismét a Startlap-csoporthoz került a Citromail levelező szolgáltatás.

Több évre szóló, tizenkét európai országra, köztük Magyarországra kiterjedő, 100 millió háztartásra vonatkozó új terjesztési megállapodást kötött a Discovery és a Vodafone. Az együttműködésnek köszönhetően a lineáris televíziós szolgáltatás mellett megérkezik a közvetlen fogyasztói elérés is a Discovery+ segítségével.

A Partizán YouTube-csatorna az RTL Klub egykori Heti Hetes című műsoráról szóló, annak szellemiségét az egykori szereplők egy részének közreműködésével megidéző műsora jelenleg a YouTube harmadik legfelkapottabb magyar videója. 24 óra alatt több mint 200 ezren nézték meg, de hírünk élesítésekor már épp átlépte a 300 ezret is.

Az interneten közzétett műsornak Miller Dávid lesz a műsorvezetője.