fbpx
Mészáros Lőrinc bicskei rezidenciáján állomásozó harci járművek az Átlátszó felvételein

Leállíttatta a nyomozást a Mészáros Lőrinc harci járműveiről készült drónfelvételek kapcsán a főügyészség

A Magyar Hang érintett munkatársa a Media1-nek azt mondta a legújabb fejlemény kapcsán, hogy az ügyészségi határozat is annak bizonyítéka, hogy a rendőrség megalapozatlanul támadást intézett a sajtószabadság ellen, amikor kihallgatta a Magyar Hang és az Átlátszó munkatársait, holott nem is történt bűncselekmény, így nyomozást sem indíthatott volna.

Megszüntette a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság azt az ismeretlen tettes ellen folyó nyomozást, amelyet tiltott adatszerzés bűntettének gyanúja miatt indított még tavaly, amiért valaki (mint kiderült, Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő) lefilmezte Mészáros Lőrinc felcsúti nagyvállalkozó, Orbán Viktor miniszterelnök barátjának páncélozott harci járműveit a milliárdos bicskei birtokán. A drónnal készült felvételek ezt követően megjelentek a sajtóban.

A legújabb fejlemény, a nyomozás leállítása úgy derült ki, hogy az ügyben korábban kihallgatott két médium egyike, az Átlátszó érdeklődött az ügy aktuális állásáról.

„Megkeresésére tájékoztatom, hogy a tiltott adatszerzés bűntette miatt indult eljárást a Központi Nyomozó Főügyészség – mivel a cselekmény nem bűncselekmény – 2021. január 14-én megszüntette” – válaszolta a hatóság a lapnak.

Mint arról korábban mi is beszámoltunk, hónapokkal a Magyar Hang és az Átlátszó Mészáros ingatlanán lévő harci járművekről szóló cikkek megjelenése után a cikkeket jegyző újságírókat, köztük Horn Gabriellát, az Átlátszó munkatársát és Gulyás Balázst, a Magyar Hang újságíróját is tanúként idézték be az üggyel kapcsolatban.

Horn kihallgatása során a nyomozók arról faggatóztak, milyen körülmények között írta meg a „Megnéztük közelebbről a Mészáros Lőrinc bicskei rezidenciáján állomásozó harcjárműveket” című cikket. Arról is kérdezték az újságírót, hogy ki készítette a cikkben megjelentetett drónfelvételt, és hogy ki engedélyezte az Átlátszónál a cikk publikálását. Hasonló kérdéseket kapott a Magyar Hang újságírója is.

Később Hadházy Ákos levélben kérte a rendőrséget, hogy személye ellen folytassák a nyomozást, ne pedig a lapok ellen, hiszen ő készítette és adta át a felvételeket az érintett médiumoknak.

Mészáros Lőrinc nyilatkozik az ATV-nek
Mészáros Lőrinc nyilatkozik az ATV-nek

A Magyar Hang újságírója a sajtószabadság elleni támadásként értékeli a történteket

Az egyik érintett újságíró, Gulyás Balázs, a Magyar Hang munkatársa a Media1-nek a legújabb fejleményről, az ügyészség határozatáról nyilatkozva hétfőn azt mondta, szerinte Mészárosék feljelentése alapján a rendőrségnek nem szabadott volna elindítania sem az eljárást, ezt is jelenti az ügyészség minapi döntése. Ehelyett két független újságíró kihallgatásával járó nyomozás indult, így azt Gulyás nem tudja másként értékelni csak mint a sajtószabadság elleni támadást.

drón

Idéntől már törvénnyel próbálják blokkolni a drónozást

2021. január 1-jétől (vagyis már a cikkek megjelenése és a nyomozás elindítása után) léptettek életbe egy új törvénymódosítást, ami alapján akár három év szabadságvesztéssel is büntetné a drónfelvételek készítését és publikálását az újságírói munka során.

További hírek és cikkek találhatók a Media1-en!

Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások