
Tavaszra ígéri a Facebook-törvényt az Orbán-kormány
A Varga Judit igazságügyi miniszter által tavaszra ígért törvényjavaslattal szabályozni fogják a technológiai cégek működését.

A Varga Judit igazságügyi miniszter által tavaszra ígért törvényjavaslattal szabályozni fogják a technológiai cégek működését.

Másodfokon, immáron jogerősen is azt állapította meg a bíróság, hogy a kormányközeli Mediaworkshöz tartozó Szoljon.hu hazugságokat közölt a Media1 tulajdonosi hátterével és működésével kapcsolatban, amikor a szolnoki megyei lap szóról szóra megjelentette az Origo a témáról néhány perccel korábban publikált valótlan tartalmú írását. Ez már a Fidesz-közeli sajtóholding második jogerősen elvesztett pere az Origo által leközölt valótlanság kapcsán.

A Jobbik politikusáról Bordács Bálint írta a per tárgyát képező valótlan tartalmú cikket a Fidesz-közeli médiaholding lapjába.

Az Index hat hónappal ezelőtt elbocsátott főszerkesztője versenytilalmi korlátjának lejárta után csatlakozik a Telexhez, ahol Munk Veronika főszerkesztő mellett ő is főszerkesztőként jegyzi majd a lapot.

A kormányközeli internetes honlap közel egy évvel ezelőtt jelentette meg a valótlanságot Józsefváros polgármesteréről, amit most szombaton helyreigazított.

Orbán Viktor felcsúti barátjával kapcsolatban a Fővárosi Ítélőtábla után a Kúria is a Válasz Online-nak adott igazat, nem pedig a gázszerelőből lett világhírű milliárdosnak, sőt kimondták, amit a volt polgármester vitatni próbált korábban, hogy Mészáros nagyon is közszereplő.

Az ausztrál kormány azt szeretné, hogy a Google és a Facebook fizessen a helyi híroldalaknak, ez által növelve azon online újságok bevételét, akiknek a tartalmai elérhetők a keresőoldalon.

Az angol nyelvű változatnak köszönhetően a Mediaworks szándékai szerint ezentúl több emberhez juthatnak el a magyar sport hírei.

A belize-i eddigi tulajdonos arra hivatkozva szállt ki, hogy folyamatos sajtótámadások érték, és hogy minden alapot nélkülöző összeesküvések jelentek meg a közösségi oldallal kapcsolatban.

Törökországban betiltották a Twitter, a Periscope és a Pinterest hirdetéseit, amiért a törvény ellenére továbbra sem jelöltek ki törökországi kapcsolattartót.