
Kibertámadás érte a Momentum honlapját is
Tegnap a Fidesz honlapját érte hasonló támadás.

Tegnap a Fidesz honlapját érte hasonló támadás.

A médium munkatársai is elmennek voksolni, mert van úgy, hogy az újságíró is elsősorban a jövőjéről dönteni akaró állampolgár – írta a lap.

A Fidesz weboldala jelen hírünk élesítésekor sem működik. A párt azonnal vádaskodásba kezdett az ismeretlen elkövetők kilétét illetően.

Az expolitikus Facebookon jelentette be, hogy újra pert nyert a kormánymédia egyik portálja ellen.

Az orosz-ukrán konfliktus kitörése óta az ukrán hatóságok 5 álhírterjesztő botfarm 10.000 SIM-kártyáját foglalták le.

Az egész podcast-szcénára kiterjedő programot indít a távközlési vállalat és két másik cég a minőségi tartalomgyártás és -fogyasztás jegyében.

Az elmúlt időszakban több alkalommal is levelet küldött a kormány azoknak, akik korábban a koronavírus elleni vakcinára történő regisztráció érdekében adták meg az e-mail-címüket. A kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében az Amnesty International és a Háttér Társaság most azt kéri a Kormányzati Tájékoztatási Központtól, hogy az ő levelüket is küldjék ki a címlistára.

A Telex ugyanis közérdekű adatigényléseket nyújtott be azzal kapcsolatban, hogy kerülhetett-e közpénz a Megafonba.

Előbbi kettő új felülete már mától látható lesz.

A Nemzeti Nyomozó Iroda hivatalból indított vizsgálatot az ügyben.