
Óriási bírságot kapott az Amazon Olaszországban
Saját logisztikai szolgáltatásukat részesítették előnyben, ezzel megkárosítva a versenytársakat.

Saját logisztikai szolgáltatásukat részesítették előnyben, ezzel megkárosítva a versenytársakat.

Az elmúlt 10 évben már a 10. alkalommal tévesztette meg a mobiloperátor a fogyasztókat a GVH szerint. A felhasználók a mostani bírság alapját képező ügy kapcsán jóvátételként extra mobiladatot kapnak a Telekomtól.

A kulcsszavak egyszerű tiltása elérés- és felhasználó csökkenéssel járhat, ráadásul a helytelenül megválasztott brand safety stratégia hosszú távon kockáztathatja a potenciális fizetőképes célcsoportok elérését.

Központi digitális egészségügyi szolgáltatások, valamint a hozzájuk kapcsolódó egyéb kórházi informatikai rendszerek képezik a nagyjából 5,5 milliárd forintos tranzakció részét.

A Marketing Commando friss kutatásában résztvevő magyar kis- és közepes vállalkozások több mint harmada tapasztalta már azt, hogy tiltásba került az oldala, ráadásul az esetek több mint felében nem világos, miért. A kutatásból az is kiderül, hogy milyen más marketingeszközöket használnak még a hazai kkv-k.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő férje, Szalay-Bobrovniczky Kristóf a hazai reklámiparban is fontos szereplővé vált, miután a 444 szerint Szalay-Bobrovniczky résztulajdonosává vált a Honeycomb Hungary Kft.-nek a VBPS Kft.-n keresztül. A cég technikai szolgáltatóként azzal foglalkozik, hogy a tévétársaságok számára eljuttatandó reklámszpotokat ellenőrzi és továbbítja díjazás ellenében. Az RTL hirdetői két cég közül választhatnak, de a Media1 információi szerint sok tévécsatornánál csak a kormányközeli technikai lebonyolító cégen keresztül lehet leadni reklámfilmeket.

A Brandfestivallal közös Trendreport sorozatunk legújabb részében Bogáts Balázs, a Budapest Airport Zrt. Járatfejlesztés vezetője okosrobotokról, automatizációról és a jövő munkahelyeiről ír.

Péterfalvi Attila jelentését az Európai Bizottság is nagyon várná már.

Sásdi Helgát, a Publicis Groupe Hungary ügyvezető igazgatóját nevezték ki a Le Pont regionális, 600 fős nemzetközi csapatának társvezetőjévé.

A határidő egyelőre nem ismert.