fbpx
Facebook, sikertelen bejelentkezés.

Továbbra is a Facebook a legnépszerűbb marketingeszköz a magyar kkv-k körében, de a sok tiltás nem tesz jót a megítélésének a Marketing Commando legújabb kutatása szerint

A Marketing Commando friss kutatásában résztvevő magyar kis- és közepes vállalkozások több mint harmada tapasztalta már azt, hogy tiltásba került az oldala, ráadásul az esetek több mint felében nem világos, miért. A kutatásból az is kiderül, hogy milyen más marketingeszközöket használnak még a hazai kkv-k.

A magyar kis- és középvállalkozások (kkv-k) 83 százaléka használja a Facebookot hirdetésre, ami ezzel messze a leggyakoribb kkv marketingeszköznek számít. Bár egyre kevésbé bíznak benne, de szakítani nem tudnak vele, mert a bevételük jelentős része függ tőle – világít rá a Marketing Commando friss, a Media1-hez szerdán eljuttatott marketingeszköz-kutatása.

A kutatásból kiderült, hogy a Facebookon céges oldalt, hirdetési fiókot vagy csoportot használó kkv-k egyharmadát, 32 százalékát érintette már valamilyen letiltás, mely az esetek felében (54 százalék) kárt, azaz árbevétel-kiesést vagy pluszköltséget is okozott, méghozzá nem is keveset: az átlagos kár összege a kutatás szerint 1,2 millió forint.

„Ez döbbenetesen magas arány, melynek a nagysága minket is meglepett. Azt ugyan sejteni lehetett, hogy sokan érintettek a problémában, ezért is vizsgáltuk meg a kérdést, de ilyen arányú, tömeges letiltásokra még álmunkban sem gondoltunk”

– hívta fel a figyelmet Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, a Marketing Commando vezető tanácsadója.

Wolf Gábor, a Marketingcommando alapítója a Media1 műsorában
Wolf Gábor, a Marketingcommando alapítója a Media1 műsorában korábban

A letiltottak több mint fele nem tudja, miért kapott tiltást

A legtöbb esetben a hirdetési fiókot tiltotta le a Facebook (24 százalék). Az üzleti profilt az azt használók 11 százalékánál tiltották le, míg Facebook-csoportot 3 százalék esetén. A hirdetési fiókot minden esetben sikerült visszaállítaniuk a válaszadóknak. Végleges letiltást a Facebook-használó válaszadók 1,5 százaléka kapott.

A kutatás rámutatott: a fő kihívást az okozza, hogy a nehezen értelmezhető és folyamatosan változó Facebook felhasználói irányelvek alapján nehéz tudni, miért is történik a letiltás. A felmérésben résztvevők 55 százaléka egyáltalán nem kapott indokolást, hogy miért is tiltották le őket. A megkérdezettek 29 százaléka kapott valamilyen magyarázatot, és mindössze 9 százalékuk kapott kielégítő indokolást.

„Nem lehet elégszer elismételni: az üzletben a legveszélyesebb szám az egy! Nem állhat stabilan egy cég marketingje sem egy lábon! Az a cég, amelyik a Facebookot használja egyetlen marketingeszközként, az szó szerint a létét kockáztatja”

– mondta Wolf Gábor, aki hozzátette, hogy érdemes a marketing eszköztárából minél többet, nem csak a Facebookot használni.

A legnépszerűbb marketingeszközök

A kutatás szerint az átláthatatlan szabályok és letiltások hatására bizonytalanná váltak a kkv hirdetők, ami jelentősen lerontotta a közösségi portál megítélését. Már csak a válaszadók 43 százaléka bízik a Facebookban mint hirdetési eszközben, ami 11 százalékpontos csökkenést jelent az előző évhez képest. Ezzel párhuzamosan csökkent a közösségi oldalon látható tartalmak hitelességének megítélése.

A megkérdezett kkv-k 17 százaléka tartja hitelesnek a Facebookon látható tartalmakat, ami 3 százalékpontos csökkenés a tavalyi 20 százalékhoz képest.

A közösségimédia-óriás bizalomvesztése annak a tükrében jelentős, hogy minden más terület bizalmi szintje stagnál. A Google-ben hirdetési eszközként a válaszadók 57 százaléka bízik, a keresési találatokat pedig 60 százalék tartja hitelesnek. Alig változott, bár továbbra is alacsony a hagyományos média megítélése, melynek tartalmait 14 százalék tartja hitelesnek. Mindössze a válaszadó kkv-k 11 százaléka tartja hitelesnek az influenszerek által készített tartalmakat.

A legnépszerűbb kkv-marketingeszközök tízes listáján idén is az online eszközök dominálnak, tízből nyolc ilyen. Első helyen a Facebook, második helyen a honlap áll, ami számottevően, 3 százalékponttal erősödött, vélhetően a koronavírus-járvány hatására. Harmadik az előző évhez hasonlóan az Instagram, negyedik az ajánlás, ötödik a Google.

Az előző évhez képest két helyet javítva, hatodik a hírlevél, melyet a keresőoptimalizálás követ. Nyolcadik a blog, ami két helyet rontott az előző évhez képest. Kilencedik az ajánlat készítése, tizedik a YouTube.

A felmérés szerint az idei év nyertese a TikTok, mely ugyan nem került a top 10 közelébe, azonban ugrásszerűen, 4-ről 14 százalékra nőtt a gyakorisága a kkv-k körében.

„A TikTokkal megismétlődni látszik az Instagram sikertörténete. Ha ilyen ütemben nő a felhasználók száma, egy-két éven belül a top 10-be kerülhet” – fogalmazott Wolf.

A legnépszerűbb kkv marketing eszközök.
A legnépszerűbb kkv marketing eszközök. Forrás: Marketing Commando

17 helyet erősödött a hideghívás a hatékonysági listán

Hatékonyság szempontjából vizsgálva az eszközöket, egészen eltérő a top 10-es lista. Az első helyen ez esetben is a Facebook áll, azonban a második az ajánlás. Harmadik a Google, ami egy helyet lépett előre, helyet cserélve a networkinggel, ami a negyedik.

A honlap az ötödik, a webshop a hatodik, hetedik helyen egy helyet erősödve a hírlevél áll. A nyolcadik helyen, 17 helyet erősödve a hideghívás áll. Kilencedik a tévéhirdetés, mely két helyet erősödve, idén először került a top 10 leghatékonyabb eszközei közé.

A tízes lista utolsó helyén az ár-összehasonlító oldalon való megjelenés szerepel, mely három helyet rontott az előző évhez képest.

A 10 leghatékonyabb kkv marketing eszköz.
A 10 leghatékonyabb kkv marketing eszköz. Forrás: Marketing Commando

A hideghívás hatékonyságának látványos erősödése azért is érdekes, mert a gyakorisága csökkent, a tavalyi 28. helyről a 33. helyre esett vissza. Wolf Gábor szerint az ellentétes mozgás a koronavírus hatásának tulajdonítható. A járvány miatt csökkent a hirdetők köre, így a kisebb reklámzaj, valamint mert tavaszig otthon volt karanténban a fél ország, javult a hatékonyság. Ez utóbbi látszik a tévé hatékonyságának erősödésében is, hiszen a karantén alatt a fél ország a tévé előtt ült – fogalmazott a kutatás.

Nőtt a kkv-k marketingköltése

Jelentősen nőtt a válaszadók marketingköltése. Az idei átlagos költés 4,9 millió forint körül alakul, amely 30 százalékos növekedés az előző évi 3,7 millió forinthoz képest. A legtöbben, 37 százalék a Facebookon költöttek többet, míg 28 százalék a Google, 20 százalék pedig az Instagram költéseit növelte.

„A marketingköltést két tényező növelte a kkv-k körében. Egyrészt jelentősen nőttek a Facebook és Google hirdetések árai, melyek a legelterjedtebb marketingeszközök a kkv-k körében. Másrészről a koronavírus-járvány miatti digitalizációs kényszer tetemes extra kiadást eredményezett. Sokan most készítették el az első honlapjukat, webshopjukat, az első fizetett hirdetéseket”

– magyarázta Wolf Gábor.

Így készült a kutatás

A kutatás online, önkitöltős, kérdőíves formában zajlott a Marketing Commando Facebook-követőinek és hírlevél-feliratkozóinak körében, ezért nem tekinthető reprezentatívnak. Összesen 950 fő vett részt a kutatásban idén novemberben. A kutatás 2009 óta minden évben elkészül.

További híreket talál a Media1-en!

Borító: freestocks.org, Pexels
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások