
Merre tart Miskolc?
Miskolc sok szempontból érdekes város. Keveredik benne a történelem, az iparváros és a modern nagyváros sok tulajdonsága. Megnéztük, hogyan változott át Miskolc az elmúlt évszázadok alatt. (x)

Miskolc sok szempontból érdekes város. Keveredik benne a történelem, az iparváros és a modern nagyváros sok tulajdonsága. Megnéztük, hogyan változott át Miskolc az elmúlt évszázadok alatt. (x)

A GVH is csatlakozott azon európai fogyasztóvédelmi hatóságokhoz, amelyek az Európai Bizottság koordinálása mellett átfésülik az online platformokon a COVID-19 járvánnyal összefüggésben népszerűsített termékek reklámjait.

A Gazdasági Versenyhivatal arra hivatkozva indít versenyfelügyeleti eljárást, hogy vélekedése szerint az internetes áruház túlságosan agresszív értékesítési módszert alkalmaz, illetve sürgeti a fogyasztói döntéseket és ezzel feltehetőleg pszichés nyomást helyez a vásárlóira.

A magyar piacon két évtizede meghatározó szerepet betöltő kommunikációs ügynökség a névváltás mellett arculatában is teljesen megújul. A tulajdonosi hátterükben ugyanakkor nincs változás, a cég ezután is magyar tulajdonban marad.

Májusban digitálisan, júniusban azonban már fizikai módon, de a megszokottól eltérően hosszabb időtartamban rendezi meg a női magazin a kuponos napokat.

27 éve nem történt még ilyen. Közleményben jelentették be a szervezők egy kormánydöntésre hivatkozva. A főszervező végtelen csalódottságának adott hangot.

A civil szervezetek közös kampányt is indítanak, hogy minél több embert ösztönözzenek arra, hogy támogassanak egy olyan ügyet önkéntes munkájukkal, adományukkal vagy adójuk 1 százalékával, amellyel segíthetnek a bajbajutott embereken.

Az első rész a koronavírus-járvány gazdaságra, márkákra és a kommunikációs szakmára gyakorolt hatását járja körbe.

A koronavírus, illetve a kijárási korlátozások hatására az Ipsos kutatócég az Atmedia megbízásából elkészített friss kutatása alapján elkezdett átértékelődni az emberek viszonya a reklámokhoz az elmúlt hetekben. A reklámokat például manapság sokan az élet folytathatóságával kapcsolják össze.

A LED-es világítástechnika nem csupán azért hasznos, mert energiát takaríthatunk meg, és ezek a lámpák költséghatékonyak, hanem mert ma már olyan LED-es megoldások is léteznek, amelyek a mi kreativitásunkat is igénylik és olyan formákat, dizájnt alkothatunk meg, amilyet csak szeretnénk. Persze, nem kell megijedni, készen kapható, semmiféle kézügyességet nem igénylő LED panel lámpák, panelek is léteznek. Mutatunk néhány igazán izgalmas LED-es terméket, amelyek bizonyára felkeltik majd az érdeklődésedet. (x)