
Friss fejlemény az Extreme Digital és az eMAG fúziója kapcsán
A román versenyhatóság leokézta a két webáruház összeolvadását. Ezzel azonban még nincs vége a tranzakciónak.

A román versenyhatóság leokézta a két webáruház összeolvadását. Ezzel azonban még nincs vége a tranzakciónak.

Mától itthonról és a térség más országaiból is elérhető a Google fejlett piacokon már 2012-ben bevezetett újdonsága, az ár-összehasonlítós szolgáltatás. A szakértő szerint az újdonság komoly változásokat hozhat a piacra.

Puzsér Róbert után újabb médiás gondolja úgy, hogy beszáll a politikába.

Jelentősen megnő a Fókusz időtartama, változik a Barátok Közt kezdési időpontja, illetve nyári műsorrend életbe lépésével új és ismételt sorozatokkal is találkozhatnak majd a nézők.

Amikor pedig a trükk kiderült, a műsorújságot visszamenőlegesen módosította a TV2.

Zoltán Attilát, a Nimród eddig főszerkesztőjét váltaná a vadászati szaklap élén Kovács Zoltán államtitkár és vadászati kormánybiztos.

Ha valaki a neten például lekérdezné Mészáros Lőrinc céghálójának adatait, fizetnie kell az információért. Az majd később, a rendelkezést elrejtő salátatörvény elfogadása után derül ki, mennyit.

Az M1 nemzeti hírcsatornának a még 2017-ben sugárzott valótlan állításai miatt kell több mint két tucatnyiszor nyilvános „harakirit” elkövetnie. Eközben egy másik ellenzéki politikus a HírTv-vel összeolvadó Echo Tv-vel küzd egy helyreigazítási perben, mert a médium a megszűnésére hivatkozik.

Kevesebb híradós tartalommal szűkítené tovább a lakosság információhoz jutását a Fidesz-KDNP. A megváltozó médiatörvény megengedőbb lenne azzal kapcsolatban is, kinek hány rádiója lehet, tovább erősítve a médiakoncentrációt. A jövőben akár 10+7 évig is szólhat egy rádió. Enyhül a pornótartalom szabályozása, valamint változik a reklámokra és a műsorkvótákra vonatkozó szabályozás is.

7,3 milliárd forintot adott a Mediaworksért a felcsúti oligarcha családi kft.-je, mielőtt tavaly ősszel felajánlotta az egészet a fideszes kötődésű sajtóholdingnak, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványnak.